|
Újjáéled a Fanatic
|
|
|
Ajánlja a cikket?   |
|
| 2005-04-13 |
|
| |
 |
 Megint
jelentkezik a szentesi Fanatic Műhely, amely a rendszerváltozás
előtti időszakban olykor szentségtörésnek számító programokat
szervezett a fiataloknak. Nemrégiben sikeres kiállítást rendeztek a
kisváros szubkultúráiból a Koszta József Múzeumban, ahol örültek a
találkozásnak a Fanatichoz egykoron kötődő tagok.
 |
|
 |
A vezetőik közül Arató Mátyás,
Karikó-Tóth Tibor és Rakk László most a műhely újjáélesztésén
fáradozik. Az a céljuk, hogy a fiataloknak bemutatkozási lehetőséget
nyújtsanak. Nem hagyományápolásra, nem tehetséggondozásra
vállalkozik a Fanatic, hanem egy lépcsőfokot, egy alkalmat ad
kinek-kinek, hogy megmutassa magát az érdeklődő
közönségnek.
Ennek jegyében szervezték a művelődési
központtal közösen az Életjel napok című programsorozatot, amelynek
keretében ma délután 4-kor a Szenteshez kötődő Cserna-Szabó András
dedikálja kötetét a Babilon Könyvesházban. A művelődési és ifjúsági
házban 6 órától Cserna-Szabó lesz a főszakács, az ő instrukciói
alapján bográcsost készítenek. A Séta a Levin körúton című esten
Rácz Attila tart felolvasást, és vendég lesz Bächer Iván
író-újságíró. A Galéria Kávéházban holnap délután 5-kor Olasz Sándor
nyitja meg a Pálvölgyi Krisztina koncertfotóiból és Ohratka „Obi"
János hangversenybelépő-gyűjteményéből rendezett kiállítást.
Ugyancsak holnap délután 6 órakor várják a közönséget a művelődési
és ifjúsági házban a Szentes retro című vetítésre, ahol válogatást
mutatnak be az egykori amatőr filmklub terméséből.
Bevezetőt
mond Berényi K. József. Szintén a művelődési és ifjúsági házban
rendezik meg pénteken délután 5-kor és szombaton 4 órakor a zenei
tehetségkutató versenyt. Este 9 órától ugyanott koncerteken
szórakozhat a közönség mindkét napon.
|
 |
|
|
 |
| |