Egymilliárd forintot érő a pecsét

Ajánlja a cikket?  A hét legnépszerűbb cikkei a látogatók szavazatai alapján
       | 2005-03-21 | Balázsi Irén

A szentesi önkormányzat és a református egyház összefogásának eredményeként írták alá szombaton a megközelítőleg egymilliárd forintról szóló pályázati szerződést a városközpont rehabilitációja érdekében. A beruházás idén augusztusban kezdődhet, és jövő őszre fejeződik be.
Nyomtatható változat
Cikk küldése e-mailben
A heti legnépszerűbb 10 cikk
Csanádi Ágnes pecsételte meg az egymilliárd forintos szerződést, miközben Sztantics Csaba jegyző (balról), Szirbik Imre és Kovách Péter kézjegyével látta el a dokumentumot. Fotó: Vidovics Ferenc
A szentesieknek csaknem egymilliárd forintot sikerült nyerniük a Regionális operatív program pályázatán, amelynek szerződését szombaton írták alá a felújított volt zsinagógában. Jelképesnek nevezte a helyszínt Szirbik Imre polgármester arra utalva, hogy a romos zsidó templom rendbehozatalával kezdődött a múlt század kilencvenes éveinek végén az a folyamat, ami a városközpontban lévő épületek megújulásához vezet.

A mostani nyertes pályázat előtt ugyancsak közösen nyújtott be pályamunkát az önkormányzat és a református egyház, ám a Phare keretében a legjobb kiesőknek járó titulust érdemelték ki a szentesiek. A polgármester elmondása szerint nem érték be ennyivel, ők a legrosszabb győztesek szerettek volna lenni. Ezért adták be tavaly ismét a pályázatot, amelyet az előzőhöz képest annyiban módosítottak, hogy kivették belőle a lámpás kereszteződés körforgalmi csomóponttá való átalakításának a tervét.

Így már sikerült nyerniük, és folytatódhat a zsinagóga megóvásával kezdődött folyamat, amit a városháza és a főtér rendbehozatala követett. Az idén befejeződik a volt megyeháza tatarozása is, s a most elnyert pénzből az ősszel nekikezdhetnek a még hiányzó főtéri „láncszem", a református nagytemplom teljes felújításához. A templom szomszédságában lévő egyházi bérházból viszont idősek otthonát alakítanak ki, ahová az önkormányzat is utalhat majd be rászorulókat. A két épület között lévő Kiss Bálint utcát pedig korhűen állítják helyre. A beruházás befejezését jövő őszre tervezik.

A pályázati szerződést Csanádi Ágnes, a VÁTI Magyar Regionális Fejlesztési és Urbanisztikai Kht. vezérigazgatója, Szirbik Imre polgármester, Sztantics Csaba jegyző és Kovách Péter, a református nagytemplomi egyházközség lelkipásztora írta alá. Csanádi Ágnes utalt rá beszédében, hogy a tervtől nem lehet eltérni. Kovách Péter lelkész arcáról mindenesetre azt lehetett leolvasni, hogy eszük ágában sincs eltérni eredeti szándékuktól, hiszen ők kezdettől fogva az egyház ingatlanainak teljes rendbehozataláról álmodoztak. A lelkipásztor azoknak mondott köszönetet, akik imádkoztak az álmuk megvalósulásáért, hozzátéve: Isten végül megáldotta az emberi munkát.