|
Leállt a szolgáltatóház
Visszavehetné a szentesi önkormányzat a főutcai
telket
|
|
|
Ajánlja a cikket?   |
|
| 2005-02-23 |
Balázsi Irén |
| |
 |
 Régóta áll
az építkezés a szentesi főutcán, pedig 2003-ban már át kellett volna
adni a szolgáltatóházat. A megállapodás szerint a város
visszavásárolhatná a vállalkozónak eladott értékes telket a
húszszázalékos készültségi fokú építménnyel. A pereskedés viszont
évekig is elhúzódhat, és attól még nem fejeződik be az építkezés.
 |
|
 |
 |
A főutcán még 2001 őszén kezdődött az
építkezés. Fotó: Tésik Attila | Szúrta
a szemét Kálmán János önkormányzati képviselőnek a szentesi főutcán
egy értékes telek, ahol tudomása szerint 2003-ban már be kellett
volna fejezni az építkezést. A képviselő közérdekű bejelentést tett
erről a testület legutóbbi ülésén, azzal kiegészítve, hogy úgy
tudja: ha a befektető nem teljesíti az önkormányzattal kötött
szerződésben vállalt határidőt, a város akár vissza is vásárolhatja
tőle a területet a befejezetlen építménnyel együtt.
Az
engedélyezési eljárásról szóló miniszteri rendelet kimondja, hogy az
építési engedély két évig érvényes. A polgármesteri hivatal
megbízott műszaki osztályvezetője, Czirok Jánosné lapunknak azt is
elmondta: ezen időtartam alatt meg kell kezdeni a beruházást. Az
építkezés megkezdésétől számított öt éven belül végezni kell a
kivitelezéssel, és kérni kell a használatbavételi engedélyt. Ha a
megadott határidőre nem fejeződik be az építkezés, hosszabítás is
lehetséges.
A Kossuth utca 21. szám alatti telket többször
meghirdette értékesítésre az önkormányzat. Szilvássy Árpádné, a
vagyongazdálkodási iroda vezetője érdeklődésünkre elmondta: az
Elektrofil Kft. tette a legkedvezőbb ajánlatot, és egy
szolgáltatóház építésére vette meg a főutcai ingatlant. Szilvássyné
tájékoztatása szerint van a szerződésben olyan kitétel, hogy ha nem
fejezi be az adott határidőre az építkezést a befektető, akkor az
önkormányzat visszavásárolhatja tőle a telket azzal együtt, ami
addig elkészült.
A jegyzői iroda vezetője, Szabóné dr. Török
Mária kérdésünkre megerősítette Kálmán János képviselő azon
állítását, hogy 2003-ban el kellett volna készülnie az üzletháznak.
Ehhez képest még most is csak mintegy húsz százaléka van meg a
beruházásnak. Az önkormányzat különben már tavaly nyáron és ősszel
is garanciát kért a befektetőtől azzal kapcsolatban, hogy teljesíti
az adásvételi szerződésben vállalt kötelezettségét. Ebben a hónapban
is felszólították az építtetőt, nyilatkozzon hitelt érdemlően, mikor
tudja befejezni a szolgáltatóház építését. A jegyzői iroda vezetője
azt mondta lapunknak, hogy eddig nem kaptak elfogadható választ. Az
építési engedélyt egyébként még 2001 szeptemberében adták meg a
vállalkozónak, és még abban a hónapban elkezdődött a kivitelezés. Az
irodavezető úgy fogalmazott: többesélyes a játszma annak ellenére,
hogy hatósági úton nem lehet megfogni a beruházót, mert érvényes
engedélye van. Az önkormányzat azonban a pereskedést is választhatja
a befektetővel szemben. A jogi procedúra évekig is eltarthat, de
attól még nem épülne fel hamarabb a
szolgáltatóház.
Természetesen többször megkíséreltük elérni a
befektető Elektrofil Kft. vezetőjét, hogy információval szolgáljon
az építkezéssel kapcsolatban. Ám hiába csörgettük a telefonját,
senki sem vette azt fel. Mindenesetre ha jelentkezik, lapunk helyet
ad mondandójának. Annál is inkább, mivel Kálmán János ellenzéki
képviselő is választ vár közérdekű bejelentésére.
|
 |
|
|
 |
| |