 |
A Fidesz szerint az agrártárca
felelős azért, hogy a gazdák közül sokan hibásan töltötték ki a
támogatási igényléseket. A tárca államtitkára szerint mindent
megtettek a felkészítés érdekében.
- Miért az agrártárca
háza táján kell keresni önök szerint a felelősöket?
- A
gazdák egyik legfőbb problémája az, hogy nem jutnak hozzá az uniós
támogatáshoz – mondta Lengyel Zoltán a Fidesz mezőgazdasági
kabinetjének vezetője. Nagyon szomorú, hogy a kormányszóvivő is, az
agrárminiszter is a gazdákra fogja ezt a helyzetet, azt mondják,
hogy ők nem helyesen töltötték ki ezeket a lapokat. Azt tudjuk, hogy
az adófizetők pénzéből 280 millió forintot költött a Földművelésügyi
és Vidékfejlesztési Minisztérium a gazdák uniós felkészítésére.
- Ezt honnan tudják?
- Egy közbeszerzési
pályázat keretében kiírt pályázat volt, a miniszter úr egy kérdésre
adott válaszban ezt meg is erősítette még 2003. novemberében.
Sajnálatos az, hogy az előadássorozat lezártát követően változtatta
meg a kormány az uniós kifizetéseknek a rendszerét, így, amit ezen
az oktatáson hallottak, az gyakorlatilag teljesen használhatatlan az
ő számukra. Azóta nem volt ilyen tanfolyam, ilyen képzés a gazdák
számára, mégis ők a hibásak azért, hogy nem pontosan töltik ki az
adatlapjukat. A dolog pikantériája az, hogy a minisztérium által
szervezett felkészítést gyorsított meghívásos közbeszerzési eljárás
keretében az agrárkamara, a MOSZ és a Perfekt Rt. alkotta konzorcium
nyerte. Tudjuk, hogy az Agrárkamara korábbi ügyvezetője Németh Imre
agrárminiszter volt, Mahr András a tárca akkori helyettes
államtitkárának előző munkahelye a MOSZ volt, a Perfekt Rt.
tulajdonosa pedig 2002. októberéig az Altuson keresztül Gyurcsány
Ferenc volt. Ebből tisztán kitűnik, hogy nem a gazdákban kell
keresni a hibát, hanem az FVM-nél, házon belül kell megkeresni a
felelőst azért, hogy ez a helyzet kialakulhatott.
***
Az elhangzottakra Pásztohy András, az
agrártárca politikai államtitkára reagált.
- Komolytalannak
tartom a felvetést, mert a minisztérium közbeszerzési pályázat útján
választotta ki azokat, akik felkészítették a gazdálkodókat, de
mindenekelőtt a szakmai szervezeteknek, a köztestületi
agrárkamarának volt ebben meghatározó szerepe.
- Az
Agrárkamara egyik korábbi vezetője Németh Imre volt, másrészt a MOSZ
a korábbi helyettes államtitkárhoz Mahr Andráshoz köthető, és a
Perfekt is Gyurcsány Ferenc miniszterelnökhöz.
- Ezzel
nem tudok mit kezdeni, mert a közbeszerzési pályázaton nyilván azok
nyernek, akik erre alkalmasak. Azt, hogy ki mihez köthető, az
komolytalan dolog most már. Ami a másik felvetést illeti, hogy rossz
szisztémára képeztük volna ki a gazdálkodókat, az sem helytálló,
mert itt az volt a feladat, hogy az európai támogatási rendszert
ismertessék meg a gazdálkodókkal, és amikor kiderült, hogy egy más
területalapú támogatásra áll át a támogatási rendszerünk, akkor a
falugazdászokkal, falujárással a szakemberekkel felkészítettük a
gazdálkodókat, és megfelelően helyzetbe hoztuk őket, hogy jól
tudjanak dönteni.
- De a gyakorlat még sem ezt mutatja.
- A gyakorlattal az a probléma, hogy rossz,
elaprózódott a magyar mezőgazdaság birtokszerkezete, egy táblában
van rá példa, hogy 100-120 földtulajdonos is van, 5-6 vagy 8-10
földhasználó van, és bizony az osztatlan közösben lévő földek
megosztása nagyon nagy egyeztetést és hozzáállást igényel a
gazdálkodóktól is, és ez okozta elsősorban a problémát.
(Krónika hírszolgálat)
|