 |
Világbajnok a legjobb
Hagyomány már
Szentesen, hogy a következő év elején az elmúlt esztendőben
kiemelkedően jó eredményeket elérő sportolókat a város vezetése
elismerésbe részesíti. A 2004-es teljesítmények alapján a Nemzeti
Sportváros év sportolója címét Bertók Róbert kick-box-világbajnok
vette át Szirbik Imre polgármestertől. A Bázelben amatőr
kategóriában nyújtott teljesítményéért kapta a fiatal versenyző a
díjat, aki egyébként edzőként is szép sikereket tudhat magáénak. Az
év edzője cím birtokosa Tóth Gyula mester, aki a Legrand-Szentesi VK
trénereként az elmúlt évben története során másodszor nyerte el a
Komjádi-kupát. Életműdíjat Muzsik Jánosné testnevelő tanár kapott
harmincesztendős nevelői munkájáért.
A polgármester a
sportcsarnokban arról beszélt, a város büszke fiaira és leányaira,
akik teljesítményükkel messze viszik Szentes jó hírét. Megemlékezett
az edzői munka fontosságáról, hangsúlyozva, hogy a trénerek a
felkészülés legnehezebb pillanataiban mindig ott állnak tanítványaik
mellett, s boldog, célratörő embereket nevelnek. Szirbik
megfogalmazta azt is: csak a sportszerű győzelem íze lehet
igazi.
Béres bemutatója
A díjak
átadása közben Béres Alexandra és csapata szórakoztatta a teremben
összegyűlt ünneplőket. A fitnesz világbajnoknő igazi meglepetést
okozott, hiszen a látványos bemutatók után megtornáztatta a székeken
punnyadókat. Az öltönyben, elegánsan érkező úriemberek Alexandra
kérésére végül egymás vállát masszírozták: az alpolgármester a
polgármesterét, a polgármester az olimpiai bajnokét – Kovács Antal,
Barcelona csillaga volt a rendezvény díszvendége. Tőle vettek át
elismerést az elmúlt évben mutatott sportsikereikért a fiatalok, a
bajnoki kézszorítás feltehetően erőt ad a jövőbeli
teljesítményekhez. A „Kapkodd a lábad" játékos sportvetélkedőn
országos második helyet szerzett Rigó Alajos diákotthon növendékei
(edzőik Nikov Fórián Erika és Hering Viktor), a Sulipólón szépen
szereplő csapatok, a vízisportklub játékosai (edzőik Benedek Tibor,
Oltyán Gyula, Kozák László), az országos gyermek vidékbajnokságon
első helyet szerzett vízilabdázók Kádár József irányítása mellett,
az OB I-es női magyar bajnokságon második helyet szerzett csapat
Pengő László felkészítése révén, a Komjádi-kupán első helyen végzett
Legrand-Szentes Vidumanszki László edző csapata.
A
László, Szögi páros
A felnőtt, junior kategóriákban
elismerést kapott a várostól László Csaba és Szögi Szilvia táncos –
a hazai táncsport történetében az első pár, akik világkupán
képviselték hazánkat és Szentest. A szenior úszók közül sokan kaptak
kitüntetést kitartásukért, Bertók Róbert tanítványai: Varjas Zsolt
low-kick kategóriában és Lakatos András, valamint Závogyán Csaba
full-contact kategóriában nyújtott teljesítményükért. A
quadriatlonisták közül Talmácsi Nikolett, Molnár Jánosné az amatőr
teke országos bajnokság harmadik helyért, Kovalovszki Bence és
Dohány Péter sporthorgász, valamint a tradicionális íjászok, Némedi
Márk és Harmat Levente.
|