|
Járvány nincs, csak sok a beteg gyermek
A makói kórház gyermekosztályán a hét végén telt ház
volt
|
|
|
Ajánlja a cikket?   |
|
| 2005-02-21 |
Oláh Zoltán |
| |
 |
 A szegedi és
hódmezővásárhelyi egészségügyi intézményekben egyelőre nem okoz
gondot az egyre több beteg gyermek. Makón azonban tegnap már megtelt
a kórház gyermekosztálya, pótágyak felállítását fontolgatták,
Szentesen pedig csak egy-két szabad ágy akadt. A több beteg gyermek
miatt azonban egyetlen műtétet sem kellett elhalasztani, és
mindenkit felvettek, illetve elláttak.
 |
|
 |
 |
Szegeden nem alakult ki rendkívüli helyzet.
Fotó: Gyenes Kálmán | – Szegeden
egyetlen műtétet sem kellett elhalasztanunk, és minden újszülöttet,
nagyobb gyermeket felvettünk – nyilatkozta lapunknak tegnap Túri
Sándor professzor. Az ország legnagyobb gyermek-egészségügyi
központjának igazgatója elmondta: a gyermekklinika és a
gyermekkórház a hét végén 85 százalékos telítettséggel működött.
Túri Sándor megjegyezte, ez a szám az elmúlt két hónapban csak
minimálisan változott. Az utóbbi napokban egyébként főleg hurutos
megbetegedéssel és/vagy tüdőgyulladással vettek föl újszülötteket,
nagyobb gyermekeket.
A hódmezővásárhelyi kórház
gyermekosztályán is hasonló a helyzet. Az ügyeletes orvos elmondta,
a betegek jelentős része légúti panaszokkal fordult hozzájuk. A
megemelkedett betegszám nem okozott zavarokat az osztály
működésében.
– Vannak szabad ágyak, szükség esetén tudjuk
fogadni a beteg gyermekeket – hangsúlyozta Somogyi Délia ügyeletes
gyermekorvos. – A makói kórház gyermekosztálya jelenleg telített,
nincs szabad ágyunk – tájékoztatta lapunkat vasárnap az osztály
ügyeletes orvosa. Streitman Károly docens elmondta, ha az
elkövetkezendő órákban beteg gyermeket kellene felvenniük, akkor nem
lenne más lehetőségük, pótágyakat állítanának fel, illetve súlyosabb
esetekben a beteg gyermekeket beutalnák a Szegedi Tudományegyetem
gyermekklinikájára vagy az újszegedi gyermekkórházba.
Streitman Károly megjegyezte: az elmúlt hetekben jelentősen
megemelkedett a légúti panaszokkal, hurutos megbetegedésekkel,
különböző szövődményekkel hozzájuk forduló betegek száma,
néhányuknál vírusos tüdőgyulladást diagnosztizáltak.
– A
szentesi kórház gyermekosztálya a hét végére gyakorlatilag megtelt,
már csak egy-két szabad ággyal rendelkezünk – mondta lapunknak
nyilatkozva Somogyi Zsolt. A kórház gyermekosztályának ügyeletes
orvosa hangsúlyozta, a megemelkedett beteglétszám miatt nem kellett
elhalasztaniuk egyetlen beavatkozást sem, és mindenkit fel tudtak
venni. Somogyi doktor megjegyezte, az elmúlt napokban hozzájuk is
elsősorban légúti megbetegedéssel, magas lázzal fordultak
gyermekkorú betegek.
Kezelés
Az
országos tisztiorvosi szolgálat vezetője a köztévének
nyilatkozva kijelentette: nincs járvány, a klinikák, kórházak
tudják fogadni a betegeket. Az orvosok szerint a
megbetegedések oka elsősorban az, hogy nem kezelik ki
kellőképpen a
gyerekeket. |
|
 |
|
|
 |
| |