|
Harmadik helyen a Hungerit
A
Domino-BHSE-Polo neve először került fel a Magyar
Kupára
|
|
|
Ajánlja a cikket?   |
|
| 2005-02-21 |
Szélpál László |
| |
 |
 Nem úgy alakult
a Hungerit-Szentesi VK számára a Magyar Kupa négyes döntője, ahogy
azt előzetesen elképzelte. Kistelekiék nem jutottak be a fináléba;
akárcsak egy évvel ezelőtt, most is a harmadik helyen végeztek.
 |
|
 |
A szentesi női pólócsapat
egyértelműen a döntőbe jutást tűzte ki célul a Magyar Kupában. Erre
reális esély mutatkozott, hiszen az elődöntőben a
Domino-BHSE-Polóval kellett összecsapni. Igaz ugyan, hogy a
bajnokságban a fővárosiak legyőzték a szentesieket, de azt a meccset
a fővárosban játszottak. Az MK-t viszont Kazincbarcikán
bonyolították le, így bizakodóak voltak Siposék.
Az első
elődöntőn érvényesült a papírforma, a címvédő Dunaújvárosi Főiskola
magabiztosan verte a BVSC-t. A hungerites lányok természetesen
elsősorban a Duna-partiakat figyelték árgus szemekkel,mert úgy
gondolták, a fináléban velük találkoznak.
Ez nem volt
kincstári optimizmus részükről, hiszen a második elődöntőt
nagyszerűen kezdték a Domino ellen. A telefonosok nem akartak hinni
a szemüknek, ugyanis néhány perc elteltével már 3–0-ra vezettek a
szentesiek. Kisteleki nyitotta meg a gólok sorát, aztán pedig Tóth
Andrea duplája következett. Könnyen lehetett volna 4–0 is, csakhogy
az előnyből elengedett lövés a kapufán csattant, a másik oldalon
pedig Györéék kétszer is eredményesek voltak fórban. Ennek ellenére
a negyedet 4–3-ra hozták Döméék.
Minden jel arra mutatott,
hogy szoros meccsen harcolja ki az egyik gárda a fináléba jutást.
Csakhogy 4–4-nél történt valami. A Szentes edzője úgy gondolta, hogy
újból vezetésre tett szert csapata. Szremkó Krisztina lövése után
ugyanis kettős sípszó hangzott el, Marnitz játékvezető is középre
mutatott, a tréner pedig cserélt: vízbe küldte Molnár Anettet és
Sipos Editet. És akkor megint felharsant a bíró sípja. Mint
kiderült, nem adta meg a gólt, azt mutatta, hogy kontrafault
történt, a Domino szabaddobással hozhatja játékba a labdát.
Mindenkit megtévesztett, még a budapestieket is, de szenvedő alanya
csak a Szentes lett. Molnárt és Sipost cserével végleg kiállította,
a Domino pedig négyméterest dobhatott. A két erősségét elveszítő
Csongrád megyeiek bár nagyon igyekeztek, már nem tudták a lépést
tartani. Pláne úgy, hogy reklamálásért Kistelekit is kiállították. A
rutinos, meghatározó játékosok közül csak Szremkó és Tóth Andrea
maradt a vízben, de influenzával küszködve, csodákra ők sem voltak
képesek.
A csalódott szentesiek harmadik helye a kisdöntőben
egy pillanatig sem forgott veszélyben, az mindent elmond a két
együttes közötti jelentős tudásbeli különbségről, hogy a második
negyed vége felé már 6–0-ra vezettek Hegedűsék. Különösen Kisteleki
volt elemében, de ez csak sovány vigaszt jelentett Szabóéknak.
A Magyar Kupát végül hatalmas meglepetésre – fennállása
során először – a Domino nyerte a toronymagas favoritnak számító
Dunaújváros előtt. Kozák László: – Sajnálom, hogy ilyen megalázó
körülmények között kellett játszani az MK-ért... Játékosaimról nem
tudok rosszat mondani, mindenki igyekezett tudása legjavát adni. Nem
volt szerencsénk. Bár a minimális célt teljesítettük a bronzérem
megszerzésével, személy szerint jómagam kudarcként éltem meg, hogy
nem jutottunk a döntőbe.
Eredmények, elődöntő:
Dunaújvárosi Főiskola–BVSC 12–5 (4–2, 2–0, 3–2, 3–1), gólszerzők:
Benkő T. 4, Bujka B. 3, Primász, Brávik 2-2, Benkő N., ill. Takács
O., Csavajda 2-2, Gruber. Domino-BHSE-Polo–Hungerit-Szentesi VK 12–6
(3–4, 3–0, 3–2, 3–0), g.: Ipacs, Tóth L. 3-3, Tomaskovics, Kiss A.
2-2, Tóth I., Péteri, ill. Tóth A. 3, Kisteleki, Molnár, Hegedűs. A
3. helyért: Hungerit-Szentesi VK–BVSC 9–7 (3–0, 3–1, 3–2, 0–4), a
szentesi gólszerzők: Kisteleki 5, Szremkó 2, Szabó X., Sipos. Az 1.
helyért: Domino-BHSE-Polo–Dunaújvárosi Főiskola 7–6 (1–2, 1–1, 3–2,
2–1), g.: Tóth I., Györe A., Ipacs 2-2, Tomaskovics, ill. Bujka B.,
Primász 2-2, Brávik, Bódi.
A Magyar Kupa négyes döntőjének
végeredménye: 1. Domino-BHSE-Polo, 2. Dunaújvárosi Főiskola, 3.
Hungerit-Szentesi VK (Döme, Brezovai – kapusok; Sipos, Kisteleki,
Molnár, Szremkó, Tóth A., Huszka, Szabó X., Pengő, Dalmády Sz.,
Hegedűs – mezőnyjátékosok; edző: Kozák László), 4. BVSC.
Mostohának
elkönyvelve
A Magyar Vízilabda-szövetség
egyértelműen kifejezésre juttatta, milyen szinten is kezeli a
női vízilabdát. Az még a kisebbik rossz döntésnek számított,
hogy olyan helyszínen – történetesen Kazincbarcikán –
rendezték meg a Magyar Kupa négyes döntőjét, ahol semmilyen
hagyományokkal nem bír a sportág. Némi túlzással arrafelé azt
sem tudják az emberek, hogy egyszerre mennyi játékos
tartózkodhat a medencében... Mondom, ez még hagyján, az
viszont kimondottan arcátlanság, hogy egyetlen nap alatt,
néhány órán belül letudták mind a négy találkozót. Úgy
látszik, ennyi értéke van hazánkban a női
pólónak... |
|
 |
|
|
 |
| |