|
Lezárják Budapestet
Február 21-én demonstrálnak a
gazdakörök
|
|
|
Ajánlja a cikket?   |
|
| 2005-02-12 |
|
| |
 |
 A
mezőgazdaságban dolgozók nem tudják elkezdeni a tavaszi munkákat a
támogatások folyósításának akadozása miatt, az eljárás elleni
tiltakozásul február 21-én demonstrációt szerveznek a gazdák –
jelentette ki Jakab István, a Gazdakörök Országos Szövetségének
elnöke pénteken, Makón.
 |
|
 |
„Az idő lejárt, várni tovább nem
tudunk, minden pillanatban tárgyalásra készek vagyunk, de február
21-én reggel 7 órakor, az ország legtávolabbi pontjairól indítva
1500 erőgép vonul Budapestre" – mondta Jakab István.
A
szövetség egyértelművé tette a gondokat a mezőgazdasági tárca
vezetőinek, és azt is jelezte, hogy a tavaszi munkákat nem tudják
elkezdeni, ha azonnali intézkedés nem történik – tette
hozzá.
A szövetség elnöke rámutatott, a mezőgazdasági
vállalkozások éven túli hitelállománya 470 milliárd forint, míg az
éven belüli tartozások összege közel 100 milliárd forint, és ezen
kívül 250-300 milliárd forintos támogatást görgetnek maguk előtt. Az
elmúlt évben nem fizették ki a területalapú támogatásokat, nem
szerepelt a költségvetésben a 30 százalékos nemzeti kiegészítés, nem
működött a gabonaintervenció – közölte az elnök.
Közel 5
millió tonna gabona ügyét kellene rendezni úgy, hogy eddig csupán
221 ezer tonna gabona felvásárlására tettek lépéseket – hangsúlyozta
Jakab István. A gondokat fokozza, hogy a 2005-ös támogatásokat még
nem hirdették meg, sőt a gazdakörök információi szerint forrás sincs
rá – tudatta.
Jakab István szerint 50 és 100 milliárd forint
közöttire tehető az az összeg, amely nem veszett volna el, ha az
intézményrendszer működik, ha a szakemberek megteszik azt, ami a
feladatuk.
„Amit a törvény garantál a gazdáknak, azt
követeljük biztosítani minden körülmények között" – mondta az elnök.
|
 |
|
|
 |
| |