|
Három gázszámla egy borítékban
|
|
|
Ajánlja a cikket?   |
|
| 2005-02-18 |
Balázsi Irén |
| |
 |
 Megnyugtatta a
zúgolódó szentesieket a Dégáz Rt. igazgatóhelyettese, amikor
számológéppel a kezében bebizonyította, hogy jól számolták ki a
számlát. A későbbiekben arra is lehetőség nyílik, hogy tizenegy
hónapon keresztül egyenlő összeget fizessenek a fogyasztók.
 |
|
 |
Most még hatóságilag szabályozott
árakon adják a gázenergiát, s a díjemeléssel nem a szolgáltató járt
jól, hanem a termelő, illetve az importáló cég. Kele Zsolt, a Dégáz
Rt. kereskedelmi és ügyfélszolgálati igazgatóhelyettese a Fidesz
szentesi szervezetének meghívására azt is elmondta a Gázos számlák,
ha jönnek című fórumon: a kompenzációs rendszerrel támogatják a
lakossági kisfogyasztókat. Változást jelent, hogy az ügyfelek három
számlát kapnak egyszerre, ezekből kettő részszámla. Régebben
köbméterben tüntették fel a fogyasztást, az ügyfelek maguk is
kiszámolhatták, mennyit kell majd fizetniük. Most viszont térfogat
alapján mérik a gázt, amely változik a légnyomás hatására. Ám
különböző szorzókkal pontosítanak, amelyet be is mutatott
számológéppel a reklamáló szentesieknek az igazgatóhelyettes.
Bebizonyosodott, hogy jól küldte ki a számlát a szolgáltató.
A kompenzációval kapcsolatban elhangzott: nem igazságos a rendszer,
mert annak is jár az ellentételezés, aki például úszómedencét fűt
odahaza a gázzal. A későbbiekben áttérnek majd az úgynevezett
kiegyenlített számlázásra, amelyet az ország más részein megkedvelt
a lakosság többsége. Ennek a rendszernek az a lényege, hogy 11
hónapon keresztül azonos összeget kell fizetnie az ügyfélnek, és a
12. számlán történik az elszámolás. Kele Zsolt hozzátette: ez nem
lesz kötelező, annak számláznak majd így, aki igényli. Kérdésre
válaszolva azt is elmondta: az ügyfélszolgálati irodában rá
hivatkozva akár havonta is bediktálhatják a mérőóra állását, így
mindig az elfogyasztott mennyiség alapján fizethetnek.
|
 |
|
|
 |
| |