|
Reménykednek a sikerben
|
|
|
Ajánlja a cikket? 
 |
|
| 2005-02-07 |
|
| |
 |
 A
futsal NB I-ben ma 19 órától megyei rangadót rendeznek: a szentesi
Dr. Papp László városi sportcsarnokban a Legrand GBSC a szegedi Első
Betont fogadja.
 |
|
 |
Két olyan csapat találkozik a futsal
NB I-ben ma este hétkor, amelyik bizony az idén még nem
örvendeztette meg győzelemmel a híveit. Az őszi találkozásuk
izgalmas találkozót hozott, amelyen végül 3–3-as döntetlen
született.
– Szegeden nagyon jó eredmény volt az egy pont,
amelyet egy kiváló találkozón szereztünk meg – nyilatkozta a
Legrand-Szentes GBSC egyik játékos-edzője, Koncz Zsolt. – Ezúttal
teljesen nyílt összecsapásra számítok, amelyen végre sikernek
szeretnénk örülni: az elsőnek 2005-ben. Szerintem sokan kíváncsiak
lesznek a mérkőzésre, és a drukkereknek nem okozhatunk csalódást. Jó
hír, hogy Szarvas Zsolt a sárgalapos eltiltása után visszatérhet
ezen a fontos meccsen.
Az Első Beton nem bízott semmit sem a
véletlenre, hiszen edzőmeccsel készült a megyei presztízscsatára.
Ezen a szabadkai M22-től a háromszor húszperces találkozón 5–4-re
kikaptak Szabó Zsolt tanítványai. A szegedi gólokon Dóra (2), Rácz
és Kovács P. osztozott.
– Mindkét gárda az első 2005-ös három
pontjának megszerzésére vár. A szerb-montenegrói gárda elleni
találkozón ízelítőt kaptunk a gyors, egyérintős fociból. Azt mondtam
a játékosaimnak: ez már az igazi futsalhoz hasonló, amit az ellenfél
mutatott – nyilatkozta Szabó. – Háromesélyes a szentesi találkozó,
és a pillanatnyi forma, valamint a frissesség dönthet. Ha a
gólhelyzeteinket végre már megfelelően használjuk ki, akkor
reményeim szerint nyerhetünk.
|
 |
|
|
 |
| |