|
Tizenhétmilliós
fejlesztés a szentesi kistérségben
Új terepjáró az orvosi ügyeleten
|
|
|
Ajánlja a cikket?   |
|
| 2005-02-02 |
Balázsi Irén |
| |
 |
 Tizenhétmillió forintot költött a mentőállomáson működő
központi orvosi ügyelet fejlesztésére a szentesi kistérség többcélú
társulása. A Belügyminisztériumtól elnyert pénzből terepjáró
gépkocsit és életmentő eszközöket szereztek be, amelyek mintegy
ötvenezer lakos ellátását szolgálják.
 |
|
 |
![]() |
Nagy Béla, a mentőállomás vezetője az új
terepjáróval. Fotó: Tésik Attila | Az
éjszakai orvosi ügyeletet Szentesen évek óta a mentőállomáson látják
el, a szolgálat irányításával. A kistérségi többcélú társulás
tavalyi megalakulásával azonban új helyzet jött létre abból a
szempontból, hogy a településeknek össze kell fogniuk a lakosság
ellátása érdekében.
Szentes és a környező községek most
sikeresen pályáztak a Belügyminisztérium felhívására, amelynek
eredményeként mintegy tizenhétmillió forintot költhettek a központi
ügyelet létrehozására. Az elnyert pénzből életmentő készülékeket
és egyéb orvosi eszközöket vásároltak, valamint beszereztek egy
terepjárót is. Az utóbbival a tanyavilágba is eljuthat az ügyeletes
háziorvos mentős kollégája vezetésével.
A megyei szolgálat
vezetője, dr. Simon Marianna főorvos a tegnapi ünnepségen elmondta:
a mentősök és az orvosok egymásra vannak utalva az éjszakai és a
hétvégi ügyelet idején. A kistérségi társulás elnöke, Szirbik Imre
szentesi polgármester tájékoztatása szerint az új rendszer nyolc
település mintegy ötvenezer lakosának ellátására hivatott.
A
kistelepülések egyébként önállóan már nem tudnák megteremteni a
minimális feltételeit sem az orvosi ügyeletnek, hiszen a legolcsóbb
eszköz is belekerül vagy félmillió forintba. A bordó színű terepjáró
autóba Dániából szerezték be az életmentő kellékek 90 százalékát. Az
orvosi táskában minden eszköz megtalálható, amely a betegek
újraélesztéséhez szükséges. Simon Marianna főorvos azt kéri, hogy
aki a mentőállomást hívja, korrekt bejelentést tegyen a beteg
állapotáról. Nem diagnózisra várnak, csak hiteles tájékoztatásra,
hogy annak alapján hozzák meg a döntést a mentősök a páciensek
érdekében.
Szenczi Sándorné szegvári polgármester lapunk
érdeklődésére elmondta: eddig a helyi háziorvosok látták el a
nagyközségben saját autójukkal az ügyeletet. Ebből adódóan a
tanyavilágban nehézkesen közlekedhettek, ha az időjárás kedvezőtlen
volt. A szegváriak is belátták mostanra, hogy a szűkös anyagiak
miatt nem tudja biztosítani a helyhatóság az ügyelet működésének
tárgyi feltételeit, nem beszélve arról: három háziorvos helyett csak
ketten látják el a betegeket. A kistérség településeinek társulása
az ügyelet ellátására még olyan szempontból is előnyös, hogy az
egészségbiztosító pénztár pluszpénzzel támogatja a rendszer
működését.
Kedvező változást jelentett be dr. Borzi Márta, a
kórház főigazgatója, aki azt taglalta: február 1-jétől két orvos áll
a nap minden órájában a betegek szolgálatára.A mentőszolgálat megyei
vezetője úgy értékelte a főigazgatói bejelentést, hogy folyamatos
lett ezzel a sürgősségi ellátás. Újságírói kérdésre azt is elmondta
Simon Marianna: ismeretei szerint előreláthatólag márciustól
rendelkezésükre áll egy mentőhelikopter is, amelyet a szolgálatuk
üzemeltet majd.
|
 |
|
|
 |
| |