|
Bolgár kertészek kultúrájára alapoztak
Örülnek a sok gondnak a szentesi
Árpádban
|
|
|
Ajánlja a cikket?   |
|
| 2005-01-29 |
Balázsi Irén |
| |
 |
 A szentesi Árpád
Zöldségtermelő Szövetkezet alapításának 45. és az Árpád-Agrár Rt.
létrehozásának 5. évfordulójára emlékeztek tegnap. Csikai Miklós
elnök-vezérigazgató arany emlékérmet adott át az alapító tagoknak.
 |
|
 |
![]() |
Az évfordulón az alapítókat is köszöntötték
Fotó: Vidovics Ferenc | Pontosan 45
esztendő történéseit idézték fel tegnap Szentesen abból az
alkalomból, hogy ennyi évvel ezelőtt alakult meg az Árpád- Agrár Rt.
jogelődje, a zöldségtermelő szövetkezet. Csikai Miklós
elnök-vezérigazgató, egyben a Magyar Agrárkamara elnöke azt mondta,
minden évet úgy kezdett a kollektívájuk, hogy már túljutottak a
nehezén. Ám újra és újra szembesülniük kellett azzal: olyan verseny
részesei lettek, amelyben a feltételek nem egyenlőek. Ezzel együtt
azt vallja Csikai Miklós, hogy nem a tőke termeli a tehetséget,
hanem a vállalkozó szellemű, tehetséges ember hozza létre a tőkét.
Mielőtt a szövetkezet alapító tagjainak oklevelet és arany
emlékérmet nyújtott volna át az elnök-vezérigazgató, egy svéd író
mondásával jellemezte a mostani körülményeket, azt magyarázva:
akinek kenyere van, sok a gondja, akinek viszont nincs betevője,
annak egy gondja van. – Mi örüljünk, hogy sok a gondunk! – kérte
Csikai Miklós.
Egy híján 240 zöldségtermelő gondolta úgy
1960. január 27-én, hogy ha egyesülnek, közösen nagyobb sikert
érhetnek el. Mint elhangzott az emlékünnepségen: közülük ma már csak
tizenöten élnek. Az alakulástól a rendszerváltozásig terjedő
időszakot az egyesülés korszakának nevezték, hiszen jó néhány
nagyüzem csatlakozott a szentesi térségből az Árpádhoz. A
kilencvenes évekre az átalakulás, míg 2000 után a kiszervezés volt a
jellemző. Elhangzott: a termőföldek privatizációjakor csak 27
személy vált ki a nagyüzemből, több mint ezren az együttmaradásra
szavaztak. Amikor rt.-vé alakult a szövetkezet, a vagyona mintegy
kétmilliárd forint volt. Most viszont nem az ingatlanok a
jelentősek, hiszen bérelt földeken termelnek, hanem a 760 dolgozó
jelenti az értéket. Közülük mintegy százan felsőfokú
végzettségűek.
Az elmúlt három évben több adót fizetett be az
Árpád-Agrár Rt. a költségvetésbe, mint amennyit kapott. A nagyüzem
jó adófizető, bár ez a magatartás a cégvezetők szerint nem jelent
nagy dicsőséget. Az európai uniós csatlakozás után nincs más
lehetősége az Árpád-Agrár Rt.-nek, mint a technológiai fejlesztés –
mondta Gulyás László gazdasági igazgató. Valójában ezt tették a
megalakulás óta eltelt 45 évben mindvégig. Bakó László kertészeti
igazgató visszaemlékezése alapján a bolgár kertészek meleg ágyas
termesztésétől indultak, és mostanra eljutottak az úgynevezett
kőzetgyapotos, azaz a termőföld nélküli hajtatásos
zöldségtermesztésig. A fejlődést megakaszthatja, hogy 2007-től magas
bírsággal sújtják a termálenergia felhasználóit. Az igazgató szerint
ellensége az országnak, aki ezt a büntetést bevezeti.
|
 |
|
|
 |
| |