Túlkínálat a Villogó utcai piacon  Minden olcsóbb, mint a városban, mégsem kelendő Ajánlja a cikket?         | 2005-01-24 | Blahó Gabriella Januárban a szentesi Villogói utcai piacon a kereskedő és a vásárló körülbelül ugyanannyi: a vásárosok a kereslet hiányáról beszélnek. A legkülönfélébb áruk mind olcsóbbak, mint a városban, mégsem igazán kelendőek. A divatos ruhák mellett ehetetlen élelmiszerdísz is kapható, a piac törzsvendégei pedig soha le nem mondanának a vasárnap reggeli szemléről. A vásárosok a csikorgó fagyra és a kereslet hiányára panaszkodnak Szentesen Fotó: Blahó Gabriella A bejáratnál lakodalmas muzsika fogadja a betérőt, a fagypont alatti hőmérsékletben jégvirágosak a sátor alá kitett áruk mindenütt. Meleg illat száll viszont a lacikonyha felől és csábítónak tűnik a friss kürtőskalács. A vasárnap délelőtti hideg időben kicsi a forgalom a szentesi volt KGST-piacon, a kereskedők mégis eljönnek, mert nem nagyon tehetnek mást: ebből élnek. A kecskeméti Bari Béla azt mondja, a karácsony előtti vásárlási láz mára a múlté, most féláron adja a portékát. Elárulta: a nagykabátokat a nagykereskedőtől tizenkét-tizenhatezer forintért vette, adta egy hónappal ezelőtt minimum húszért, most már tízért is megválna tőlük. Csütörtökönként egyáltalán nem éri meg idejönni, tiszta veszteség, a vasárnap valamivel jobb. A szentesi Szalai Gábor is úgy látja, hogy nincsen pénzük az embereknek, fizetések idején növekszik csak valamelyest a forgalom, akkor jobban elkelnek az edények: teflonok és rozsdamentes konyhai eszközök, mellettük a bográcsok. A bogrács még mindig népszerű, magyarázza, hiszen abban mégiscsak más íze van a marhalábszárpörköltnek. A piac egyik őre, Bődi Tamás felel a rendért. Mondja, előfordult már hogy tolvajt csíptek el. Egyébként úgy látja, a biztonsági szolgálat jelenléte „visszatartó erőként" működik a piacon és ez érvényes a romániai kereskedők esetében is, akik most már rendezett viszonyok között árulnak. Legközelebb márciusban jönnek vissza, s telepszenek meg az alsó soron, cipelve magukkal a mindenféle holmit. A hazaiaknak addig tehát nem jelentenek konkurenciát, egyébként is kevés a vásárló. A fonott kosarakat árusító Ökrös István szerint csapnivaló a szentesi piac ezekben a hetekben, az általa font asztali kosárkák, virágtartók és borosüvegtartók egymás tetején sorakozva várnak arra, hogy elkeljenek. A nagyszénási Tóth Józsefné saját készítésű cirokseprűket hozott magával. Mint mondja, gép segítségével dolgozik, de fizikai erő is kell hozzá, hatalmas tűvel varrja otthon össze a szálakat. Ezzel a kis keresettel egészíti ki a nyugdíját, ami nem sok. A seprűt ötszázért adja, mondja, megéri tőle venni, hiszen a boltban hat-hétszáz forintba kerül, és az sem jobb. Húsz éve jár az ócskapiacra Mihály János, aki itteni ismerősei szerint már elmaradhatatlan szereplője a vásárnak. Hosszú ideje újságokat árul, most is hozott magával harminc darabot, amiből elkelt tizenöt. Nem igazán az üzlet miatt van itt, mondja, hanem azért, mert a vasárnap délelőtti piacozásról ő már nem tud, és nem akar lemondani. A kereskedők egymás között arról beszélnek, milyenek az árak Szegeden vagy Békéscsabán, kiderül, hogy ötven-száz forint különbség lehet legfeljebb a portékák között, széles a kínálat. Kerékpár, ehetetlen élelmiszerdísz üvegbe zárva, ruházat, használt gyerekjáték, kiolvasott könyv, egyszóval szinte bármi kapható a Villogó utcában. A sátrak között a téli hidegben idős férfi járkál fáradhatatlanul kezében öt darab kenőtollal, fennhangon kiabálva, hogy eladó.