A Skála kópé szülőatyja hazatért Ajánlja a cikket?         | 2005-01-08 | Blahó Gabriella Egy ország emlékezetében él a Skála kópé figurája, a reklámfilmben elhangzó szlogen, és talán a dallam is. Az 1981-ben rendezett reklámfilmfesztiválon második helyen végzett a mű – első díjat nem osztottak ezen a találkozón. A szerzőcsapat tagja a szentesi Jarolics Béla, aki nemrégiben hazatelepült szülővárosába. Reklámgrafikusként szakmai pályájának legmozgalmasabb időszakaként értékeli a nyolcvanas éveket, amikor országos kampányokon dolgozott. Jarolics Béla szakmai pályájának legizgalmasabb időszaka volt a hazai reklámipar születése Fotó: Tésik Attila Reklámfilmek, elektronikus és nyomtatott hirdetések özönében kevés igazán emlékezetes van. Néhány évtizeddel ezelőtt egy-egy reklám sajátos hangulata és üzenete maradandóvá lett, ma Magyarországon csak a nagyon fiatalok nem emlékeznek a Skála kópéra – akkor még nem éltek. A „Bemegyek, kijövök. Milyen jól kijövök, ha bemegyek!" szlogen mindenkinek ismerős, most bemutatkozik a szerző, Jarolics Béla. A szentesi születésű alkotó számára a szakmai pálya Székesfehérváron kezdődött el, ahol szövetkezet alakult országos kampányok tervezésére. Maradandót alkotott A hazai reklámipar később népszerűvé lett irányának kiindulópontjává lett ez a város, ahol az 1978. április elsején megnyílt Fehérvár Áruházban a csomagolópapírtól kezdve a dekoráción át a vevőszolgálatig minden – ma marketingnek nevezett munka – a szentesi Jarolics Béla nevéhez fűződik. A szakma legmagasabb szintjein találkoztak a legtehetségesebb reklámgrafikusok, az alig egy évvel később megnyílt budapesti Skála Áruház patkó formájú emblémája Jarolics fejében született meg. A kópé figurája közös munka eredménye, Sas István rendezővel és Rovnyai Iván zeneszerzővel együtt alkották meg azt a reklámfilmet, melyet a tévénézők estéről estére a Híradó előtt láthattak, ám az alkotók neve nem volt ismert. A reklámgrafikusok neve soha nem szerepel a műveken, talán az újabb hirdetés volna... A szakma képviselői és persze a megrendelők jól ismerik egymást, így történhetett meg, hogy a XI. reklámfilmfesztiválon aratott siker újabb munkákat jelentett Szentes szülöttének. Béla úgy emlékszik, a filmfesztiválon körülbelül nyolcvan alkotást vetítettek nagy csendben, harmincvalahanyadik volt a sorban a kópé, amikor mintegy felharsant a taps. A legszebb élményei közé tartozik ez az esemény, ma már tudjuk: társaival együtt a hazai reklámipar történetében maradandót alkotott. A tehetséges és magasan képzett szakember kiváltotta az ipart és maszek lett, hivatalosan címfestő. Egészen 1994-ig dolgozott és tervezett több hazai nagyvállalatnak, köztük a Vi- deotonnak, a Molnak, a Picknek, autóforgalmazó vállalkozásoknak. Az országutak melletti mamuttáblák hirdették a termékeket és tudásának minőségét egyszerre. Farmerreklám a kártyanaptáron Jarolics Béla nagyon mozgalmas pályát tudhat maga mögött, egy olyan korszak meghatározó szereplője volt, melyben Magyarországon megszületett a reklám. Természetes, a hirdetés célja az eladás, de ezen túl nyújtson valami többletet is – vallja a ma hetvenkét esztendős grafikus. Szerinte a jó reklám nem akar mindenáron eladni, szórakoztat és informál egyszerre. Akkoriban néhány száz forintot adtak a megrendelők egy olyan anyagért, melyért ma több millió forintot is kap az alkotó – noha képi megfogalmazásban keveset nyújt és a szöveg is puszta egyenes beszéd. A sok tehetséges fiatal szerző mellett a doyen úgy látja, a reklámipar hatalmas fejlődésen ment keresztül és a különböző hirdetmények között találni különösen értékeseket is. Áttörésnek számított az első olyan hazai reklám, melyben majdnem fedetlen női test szerepelt. Emlékszünk arra a kártyanaptárra, melyen háttal álló meztelen hölgy viselt farmert, s két kezét a falra emelve tartotta. Jarolics úgy fogalmazott: a nő háta adta el a nadrágot, a Lee nagyon népszerű lett az országban. A mai flaszterkoptató modelleket nem sokra tartja az értő, s úgy véli, a hölgyek ártanak az egészségüknek, ha téli időben is szabadon hagyott csípővel járnak. Állami megrendelések A szemellenzős korszakban a hatalom képviselői minden reklámanyagot politikai szemszögből vizsgáltak meg, mielőtt engedélyezték, igyekezvén nem hagyni teret a hanyatló nyugat ópiumának. A reklám azonban utat tört magának a gazdasági életben, hiszen csupa olyan dolgot hirdetett, mely élvezetes, finom, ízletes, kényelmes és a többi. Jarolics Béla és kollégái politikai természetű megrendeléseket is kaptak és vállaltak, április 4., november 7., augusztus 20., május elseje szerepelt a sorban, amikor többméteres vöröskatonákat, Marx-, Engels- és Lenin- portrékat jelenítettek meg több száz négyzetméternyi farostlemezeken állami ünnepségek alkalmával. Ezek kizárólag munkabírásban jelentettek feladatot a számára – a fantázia bontakozási lehetőségének nem igazán volt nevezhető az állami megrendelés. Jarolics Bélát most visszahozta a sors Szentesre, szülővárosába. Az idős grafikus otthon van: nosztalgiával járja gyalogosan a város utcáit, emlékezik a régi barátokra. Mint mondja, nagyon boldog fiatalsága volt itt, kortársaival együtt kapott képzést illemből, ő még járt tánciskolába. Mosollyal meséli, a fivérek nyugodt szívvel bízták rá húgaikat, akkoriban a lányokat még hazakísérték, és egyáltalán, az udvariasság olyan természetes volt, hogy a köznyelv nem kárhoztatta hiányát. A Petőfi Szálló előtti korzón zajló társasági élet, edzések az uszodában, mind-mind szép emlék. Jarolics Béla a tavaszt várja, zöldben tölti majd az idejét, vásárolt papírt – rajzolni fog.