|
Dr. Papp legendája örök
A szeptemberi világbajnokság előszeleként
koszorúztak
|
|
|
Ajánlja a cikket?   |
|
| 2005-01-08 |
Blahó Gabriella |
| |
 |
 Magyarország
rendezi a következő szabad- és kötöttfogású
birkózó-világbajnokságot, azaz az élvonala vonul fel szeptemberben
Budapesten. A hazai szövetség elnöke tegnap Szentesen járt, amikor a
város szülöttére, az olimpiai ezüstérmesre, dr. Papp Lászlóra
emlékeztek születésének századik évfordulóján.
 |
|
 |
A birkózás legendás alakja
eredményeivel írta be magát a sport történetébe. Az 1928-ban
Amszterdamban rendezett olimpián ezüstérmet szerzett. Hegedűs Csaba,
a hazai szövetség elnökének szavai szerint az aranyat elveszítette,
hiszen egy hajszálon múlt a győzelem. Dr. Papp László, aki két
Európa-bajnoki arany, három bronz és hét magyar bajnoki cím
tulajdonosa, súlyemelőként is a dobogó legfelső fokára állhatott
hazai szinten. A száz esztendővel ezelőtt született sportolóra
tegnap szülőváro- sában emlékeztek. Hegedűs Csaba olimpiai bajnok
a Dózsa György utcai szülőháznál tartott avatóbeszédében felidézte
találkozását a mesterrel: tizenhat esztendős korában Papp László
megölelte őt és azt mondta: – Kisfiam, vigyázz magadra, te még nagy
birkózó leszel.
A szövetségi elnök szerencsésnek érzi magát,
amiért ahhoz a környezethez tartozhatott, melyben dr. Papp László
alakja példa volt a fiatalok előtt. Nemcsak rendkívüli fizikai
adottságaival, technikai tudásával, de szemléletével is lenyűgözte
tanítványait, kortársait. A Hegedűs által idézett gondolat szerint a
messzire tekintő férfiember a nem, a nincs és a nem lehet
kifejezéseket nem tartja a szótárában.
A magyar Herkulesként
emlegetett Papp László örökében tegnap a városi sportcsarnoknál és a
szülőházánál elhelyezett emléktábláknál koszorúztak. A város
elöljárói mellett jelen voltak a helyi birkózók, a sportág kedvelői,
valamint a legendás sportoló hasonló nevű fia is. Szirbik Imre
polgármester érzékeltette dr. Papp László magasra ívelő életútját: a
felsőpárti kissrác a legtöbbet álmodta és valósította meg. Szavai
szerint a ma fiatalságának példát mutat a város szülötte, aki az
ezüstért ugyanannyit küzdött, mintha aranyat nyert volna. A jogi
doktor Papp László a sport mellett az igazság ügyén dolgozott: a
Legfelsőbb Bíróság bírája volt.
A nevében összegyűlt birkózók
a következő nagy versenyen való szereplés esélyeit taglalták. A
nemzetközi szövetség döntése, a szeptemberi világbajnokság rendezési
joga a magyar birkózásnak szól. A szövetség elnöke jó eredményt vár
a férfiaktól és a nőktől szabad-, valamint kötöttfogásban
egyaránt.
|
 |
|
|
 |
| |