|
Az első út Szegedre
vezet
Nyugdíjbiztosítási átszervezések a
megyében
|
|
|
Ajánlja a cikket?   |
|
| 2005-01-07 |
Balázsi Irén |
| |
 |
 Csongrád
megyében is átszervezték a nyugdíjbiztosítási igazgatóságot. A
szentesi és a vásárhelyi kirendeltség kihelyezett osztályként
működik.
 |
|
 |
 |
Kihelyezett osztály működik Szentesen is
Fotó: Tésik Attila | Átszervezték az
Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóságot – januártól az új
működési rend szerint fogadják az ügyfeleket térségünkben is. A
Csongrád Megyei Nyugdíjbiztosítási Igazgatóság vezetője, Dudás
Józsefné lapunknak azt nyilatkozta: a szervezeti változáshoz
tartozik, hogy Vásárhelyen és Szentesen megszüntették a
kirendeltséget. Ezeket azonban nem zárták be, hanem az igazgatóság
nyugellátási főosztályának kihelyezett osztályaiként működnek.
Kérdésünkre, miszerint az átszervezés következtében kényszerültek-e
megválni munkatársaktól, azt válaszolta az igazgatónő: a megyében
kilenccel csökkent a dolgozóik száma. Dudás Józsefné szerint azonban
az ügyfelek ezt nem fogják megérezni.
A szentesi és a
vásárhelyi egységüknél ugyanis érdemi tájékoztatást kaphatnak az
érdeklődők mindegyik szakterülettel kapcsolatos kérdésükre. Az
ügyfelektől a kihelyezett osztályokon átveszik a beadványokat, ám
azok elbírálása nem feltétlenül ott történik. Dudás Józsefné azt is
elmondta: a szolgálati időről szóló megállapodás megkötése érdekében
a megyei nyugdíjbiztosítási igazgatóságot kell felkeresniük azoknak,
akik nyugállományba vonulnak. De ezért csak egyszer kell Szegedre
utazniuk az ügyfeleknek, mert mindenki egy alkalommal éri el a
nyugdíjkorhatárt.
A Szentesre kihelyezett osztály
illetékességi területe nem változott, míg Vásárhelyen és Szegeden
átszervezés történt. Mostantól a megyeszékhelyhez tartozik
Ambrózfalva, Csanádpalota, Csanádalberti, Királyhegyes, Kövegy,
Nagyér és Pitvaros lakóinak nyugdíj ügyintézése is, míg Vásárhelyen
várják a helybelieken kívül a mindszentieket, földeákiakat,
marosleleieket, mártélyiakat, székkutasiakat és
óföldeákiakat.
|
 |
|
|
 |
| |