|
Újraszámolták a voksokat
|
|
|
Ajánlja a cikket?
|
|
| 2004-12-20 |
Oláh Zoltán |
| |
|
Szegeden a tizennyolc újraszámolásra ítélt szavazókörből
ötben tért el a végeredmény a december 5-i népszavazás napján
összesített adatoktól.
|
|
|
|
Fotó: Karnok
Csaba | – Felháborítónak tartom, hogy
önök az iménti tájékoztatójukkal befolyásolták a szavazókörök
tagjait! – lép oda Mózes Ervin jegyzőhöz egy magas termetű, idősebb
ember. Az indulatos hangon „megszólított" jegyző nyugodt hangon
visszakérdez: – Mivel befolyásoltunk?
A férfi nem
visszakozik, megismétli az imént elmondottakat. Mózes Ervin
visszautasítja a vádakat, az idős úr erre a visszautasítást utasítja
vissza, majd láthatóan dühös elégedettséggel elindul a többiek után.
Szögi Béla, a Fidesz-MPSZ delegáltja nekem is megismétli, hogy
szerinte a jegyző befolyásolni akarta őket, azonban többszöri
nekirugaszkodásra is sikertelenül igyekezett felidézni, hogy
mivel.
A fenti epizóddal fejeződik be az újraszámlálásra
összegyűlt 18 szegedi szavazókör tagjainak tájékoztatója szombat
reggel az okmányiroda szűkös ebédlőjében. A jegyző pár perce
ismertette a Legfelsőbb Bíróság és az Országos Választási Bizottság
határozatát, illetve döntését. Mindenkit megkért, hogy legjobb
tudása szerint tegyen eleget ezeknek, ellenőrizze, hogy a december
5-i népszavazáskor helyesen számolták-e a voksokat.
Kicsit
meglepődöm, amikor nem vált ki felzúdulást az a bejelentés, hogy
fizetést, tiszteletdíjat senki nem kap, csak egy igazolást, hogy itt
volt. Többen hangosan megjegyzik: „Újra merjük számolni a
voksokat."
A szavazókörök tagjai ezután az őrzött
szavazóurnákat, ellenőrzés után, felviszik a számukra biztosított
irodákba. Elkezdődik az újraszámolás. Talán fél óra is eltelik, mire
benyitok az első ajtón. Megkérdezem, találtak-e eltérést. A válasz:
nem, bár még nem fejezték be a munkát. Nagy Gábor (Fidesz-MPSZ)
érdeklődésemre megjegyzi, kizártnak tartja, hogy december 5-én
tévedtek, nem is számít más eredményre.
Végre találok olyan
bizottságot, amelyiknek van Magyarok Világszövetsége delegáltja.
Máté István azt mondja, most is és a múltkor is mindent rendben
talált.
– Fontolgatom, hogy beperelem a Magyarok
Világszövetségét – csattan fel Máté István, az egyik bizottsági
társa, mint kiderül, a testület elnöke. Fülöpné kérdő tekintetemre
kislányosan duzzogva hozzáteszi: felháborítónak tartja, hogy egyesek
megkérdőjelezik munkájuk pontosságát.
Véleményével nincs
egyedül, a fenti mondatok már reggel nyolc óra óta innen is, onnan
is elhangoztak. Mindenki alaptalannak, megalázónak tartja, hogy
kontrollra kényszerítették.
A világszövetség egy másik
bizottsági tagjának, Nagy Tamásnak meg sem fordult a fejében, hogy
december 5-én tévedtek. Arra azonban már nem tud válaszolni, hogy a
126 szegedi szavazókörből 18-ban miért kellett újraszámolni a
voksokat, azaz miért és mire alapozva állította bárki is, hogy e
helyeken csaltak. Közben nyílnak az ajtók, jönnek a bizottság
tagjai. „A számok Szeged nem változtatják meg a végeredményt" –
hallható minden irányból.
– A törvényességbe vetett hitem
megerősödött – mondja Mózes Ervin. A jegyző a végeredményre
vonatkozó kérdésemre megjegyzi, egyelőre nem hivatalos adatok
szerint 5 szavazókörben találtak egy-egy, tévedésből máshová
bejegyzett szavazatot, de ezek részben „kioltották" egymást.
Egy mínusz, egy plusz
Vásárhelyen
Hódmezővásárhelyen egyetlen
szavazókörzetben rendelték el a voksok újraszámlálását –
feltehetően azért, mert a Szent István teret és környékét
érintő körzetből több olyan bejelentés is érkezett, mely
szerint a mozgóurnát olyan címekre is kivitték, ahol ezt nem
kérték – tudtuk meg Kardos Lajosnétól, a vásárhelyi
polgármesteri hivatal önkormányzati csoportjának vezetőjétől.
Az összesítés során az első, azaz a kórház-privatizációval
kapcsolatos kérdésre a leadott igen szavazatok száma eggyel
kevesebb, míg a kettős állampolgárság kérdésére az igenek
száma eggyel több lett.
Makón egy szavazókörben, a
Királyhegyesi utcai idősklubban is újra számolták a voksokat.
A Fekete Andrea vezetésével összeült bizottság munkájának
eredményeként az újbóli végeredmény megegyezett az előzővel: a
112 szavazólapot átvizsgálva az első, kórház-privatizációs
kérdésre 72 igen és 35 nem, a második, a kettős
állampolgárságra vonatkozóra pedig 34 igen és 73 nem érkezett;
öt szavazólapon mindkét kérdésre értékelhetetlen választ adott
a szavazópolgár. Az egyik bizottsági tag szerint a
világszövetség azért kérhette itt az ismétlést, mert az igenek
és nemek aránya a két kérdés esetében majdnem pontosan
fordított volt és talán azt gondolták, felcserélték a
szavazatokat. |
|
|
|
|
|
| |