Megbékélt sorsával a vak énekes Ajánlja a cikket?         | 2004-11-25 | Balázsi Irén A vakon született Ternai József (képünkön) megdolgozott a diplomájáért, amelyet egyelőre nem tud hasznosítani. A harmincéves fiatalember a szentesi zeneiskola növendékeként első lett egy Békés megyei énekversenyen. Ternai József sosem lázadozott a sorsa ellen Fotó: Vidovics Ferenc Magyar nótát énekelt Debrecenben, a fővárosi versenyen meg Sárosi Katalin táncdalénekes számát, a Különös éjszaka volt címűt a szentesi zeneiskola növendéke. Ternai József most együtt örül tanárával, Károlyfalvi Krisztina énekművésszel a Békés megyei magyarnóta-énekes versenyen elért első helyezésnek. A tanárnő szerint már csak egy jó menedzser kellene a harmincéves tanítványának, aki tehetségével, kiemelkedő képességeivel sokra vihetné. Áttérnek még a klasszikus muzsikára is, ami szintén közel áll Józsihoz. Annál is inkább, mert orgonaórákra is jár a zeneiskola címzetes igazgatójához, Nagy Jánoshoz. A mindig mosolygó Ternai József hosszú utat tett meg 1974. december 24-e óta. Jelképes üzenete van annak, hogy éppen ezen a napon jött a világra. Koraszülött volt, s az inkubátorban feltehetőleg több oxigént kapott a kelleténél, amitől a látóidegei tönkrementek. – Születésem óta vak vagyok – magyarázza –, s valószínűleg az is maradok, mert az orvostudomány jelenlegi állása szerint látóideget még nem tudnak pótolni. E születési rendellenességet azonban nem veszteségként élte meg Józsi. Senkire sem haragudott a vakságáért, azzal együtt: könnyebb lenne az élete, ha látna, de életének eddigi harminc évét úgy vállalja, ahogy az történt. Ma is így kezdeném – állítja. Sokat köszönhet a szüleinek, akik az egészséges bátyjával együtt úgy nevelték, mintha ő is látna. Józsi sosem élt vissza azzal, hogy vak. Ha gyerekként olykor rossz fát tett a tűzre, szerinte megérdemelten kapott ki a szegvári családi házukban. A szüleinek azért is hálás, hogy együtt maradtak mindmáig. A vakok budapesti általános iskolájában ugyanis megtapasztalta: sok osztálytársának az édesapja „kilépett" a házasságból a világtalan gyermekük okozta nehézségek miatt. Ternai József sohasem lázadozott a sorsa ellen. Úgy lehetett vele: amit elvett tőle a jóisten, azt többszörösen visszaadta. Nappali tagozaton érettségizett nála fiatalabb diáktársaival a szentesi Horváth Mihály Gimnáziumban. Nem volt könnyű, annyi bizonyos. Diktafonra vette a tanárok magyarázatát, a könyvekből a leckét pedig az édesanyja olvasta fel neki. Azt mondja Józsi: akár az anyukája is leérettségizhetett volna. Ám a fiatalember nem érte be ennyivel, továbbtanult. Azt szokta emlegetni: „Vak vagyok, de nem hülye." Mindig is érdekelte a teológia, megszerezte hát négy év alatt a római katolikus hitoktató általános iskolai tanári diplomát. – A főiskola kellett a személyiségem fejlődéséhez – állítja. Aztán jött az újabb kurzus a kántori oklevélért. A szegedi dómban volt a vizsgája, ami a tanárnője szerint nem kis dolog. Most a szegvári templom kántora Ternai József, s mellette még vezeti a község Rozmaring népdalkörét. Az viszont kicsit rosszulesik neki, hogy ott a hitoktatói diplomája, amelyet nem hasznosíthat, mert nem kap állást. Tanára felnéz rá Károlyfalvi Krisztina felnéz a növendékére, akit csodál az erejéért és a tartásáért. Józsefnek szép hangszíne, telt hangja van, természetesen énekel, műfaji határok nem léteznek számára. A tanárnő szerint olyan tehetséggel áldotta meg az isten, hogy szinte teljes életet élhet. Korlátot csak az emberi butaság jelenthet számára.   A vakoknak járó személyi járadék a minimálbér körüli összeg, amelyet szüleinek ad a háztartási kiadásokra. Azt mondja a fiatalember: a megszerzett tudását a szülő- és lakóhelyén szeretné kamatoztatni. Úgy érzi, amit lehetett, kihozott magából, hiszen kevés vak embernek van diplomája, szakmája, amelyet tapasztalata szerint a hívek megelégedésére gyakorol. Azt mondja Józsi, hogy hiába van az esélyegyenlőségi törvény, az alapján sem tudnak látást adni neki. Szükség lenne ellenben egyes emberek fejében a „szellemi akadálymentesítésre". Ám addig nincs baj a fiatalember szerint, amíg vannak Károlyfalvi Krisztinák és Nagy Jánosok.