Egymást is segítik a bajban  Nem fagynak meg a szentesi hajléktalanok Ajánlja a cikket?         | 2004-11-04 | Balázsi Irén A szentesi éjjeli menedékhelyen már most is telt ház van, a hajléktalansegítő központ munkatársai mégsem hagynak senkit az utcán megfagyni. Az utóbbi hat évben csak egyetlen férfinak sikerült talpra állnia az itt élők közül. Minden lakónak saját szekrénye van Fotó: Tésik Attila Magukénak érzik átmeneti otthonukat a szentesi hajléktalanok, akik parkot alakítottak ki az udvarban, még medence is van benne. Az épületben újnak számít egy csomagmegőrző helyiség, ahol minden lakó biztonsági zárral ellátott szekrénybe rakhatja holmiját. A korszerű eszközökkel felszerelt orvosi szobában nemcsak a vérnyomást, de még a vércukorszintet is képesek mérni. Kocsyné Takács Ildikó, a hajléktalan segítő központ szakmai vezetője hat éve dolgozik az intézményben, s emlékezete szerint eddig egy férfinak sikerült tőlük kikerülve új életet kezdeni. Azóta megházasodott, és gyermekeik születtek. Volt olyan lakójuk is, aki dolgozott, és annyi pénzt összegyűjtött, hogy albérletbe költözhetett. Ám ott egyedül élt, s visszakívánkozott a közösségbe. Még nincs túlságosan hideg, de az éjjeli menedékhelyen minden ágynak van gazdája. Ennek ellenére senkit sem hagynak megfagyni az utcán. Ha kell, szivacsokat raknak le a nappali melegedőben, a bajukban nem hagyják magukra a rászorulókat. Előfordult már olyan eset is, hogy a központ munkatársai a saját pénzükből vettek kenyeret, zsírt meg más élelmet, s bevitték a nélkülözőknek azzal a turpissággal: adományozók küldték. Kocsyné szerint az jó, hogy náluk legalább egymást nem nézik le a lakók, ezért nem elveszett emberek. Az egyik asszonynak abban segítenek, hogy leszokjon az alkoholról. Most annak örülnek, hogy már négy napig kibírta ital nélkül. Ez a nő nem volt az átmeneti szállón, amikor megnéztük a szobáját, ám feltűnt egy könyv, amelyet esténként olvasni szokott. Az a címe: A szeretet csodákra képes. A szobatárs a 48 éves Róth Istvánné. A nyáron került a szállóra a beteg asszony, akinek meghalt a főbérlője, amikor kiengedték a kórházból. A szegedi Róthné Mariannak nem volt hová mennie. Később kiderült, hogy hajléktalanszállón kap menedéket, de megrettent tőle. Ám azt mondja, Szentesen jól érzi magát, mindent megtesznek érte az intézmény munkatársai. Különben van két gyereke, unokája is született, akit még nem látott. Ha nekik nem kellek, nem megyek a nyakukra – mondja az asszony. A 32 ezer forintos nyugdíjából ugyan mihez kezdhetne. Neki már nincsenek álmai, mert a betegségéből adódóan sokszor kellett elölről kezdenie. Az 58 éves Nagy Józsefné Piroska viszont még reménykedik. Pedig három felnőtt fiával került még februárban az átmeneti szállóra, mert a második férje halála után a közös gyermekük követelte a részét a házból. Piroska jóhiszeműsége okozta a vesztét, mert az ingatlan árából alig kapott valamit. A szállón ismerkedett meg egy férfival, s azt gondolják, ketten fenntarthatnának egy albérletet. Olcsó tanyáról álmodik ellenben Varga Margit, aki négy gyereket nevelt fel. Azt mondja róluk, hogy ők is szűkölködnek, nem tudnak segíteni rajta. Az 56 éves szegedi asszonynak a 11 esztendős unokája is Szentesen él nevelőszülőknél. Azt tervezgeti Margit, hogy a 30 ezer forintnyi nyugdíjából összegyűjt egy kis tanya árára valót, s oda költözik a hozzá ragaszkodó unokájával.