Mindig annak rossz, aki itt marad Ajánlja a cikket?         | 2004-11-02 | Blahó Gabriella Egyféle gondolkodás logikája szerint van ok félni a haláltól: valaminek vége szakad és kész. Másféle gondolkodás logikája szerint a halál új élet lehetőségét adja. A szentesi kórház ápolói által végzett kutatás megerősít bennünket az utóbbiban, elhinni semmit nem kötelező. Halottak napján azokra emlékezünk, akik fontosak voltak az életünkben: a saját halott jogán mindenki úgy éli meg az ünnepet, ahogyan számára érthető. Illusztráció: Schmidt Andrea A kórházban az intenzív osztály az a hely, ahol a lehetséges elmúlás miatt különös közvetlen kapcsolatba kerülhet a gyógyító és az ápolt. Szentesi vizsgálatok A szentesi intézményben két bátor ápolónő, Pálfia Istvánné és Sinkó Edit az utolsó előtti pillanatokban van jelen. A két hölgy az amerikai Raymond Moody orvosprofesszor vizsgálatait áttanulmányozva érdeklődéssel fordult a halál közeli élményekhez. Az általuk szerkesztett tanulmányban közel kilencven szentesi beteget szólaltattak meg, akik a nyíltan kérdező ápolónőknek elmondták, mit tapasztaltak odaát. Az intimitással védett kapcsolatban a betegek őszintén mertek beszélni arról, hogy amint elhagyták a testüket, könnyűnek érezték magukat, fájdalmaik megszűntek, elhunyt szeretteik jelentek meg a közvetlen közelükben, fénylényekkel találkoztak és angyalok szóltak hozzájuk. Az ápolónők összegző írásából kiderül: nincs egymástól eltérő tapasztalat. Amikor nincs visszaút Az orvosi beavatkozásnak köszönhetően a földi létbe visszatért páciensek fogalmi gondolkodásában megjelent az egyetemes emberi szeretet, a határtalan béke kifejezés. A lejegyzett szavak hitelt érdemlők, a kételkedés joga pedig bárkit megillet. A halállal az életben csak akkor foglalkozunk, amikor találkozunk vele. A családtag, a barát, a kedves elmenetele nem várt történés, fájdalommal jár. Az itt maradt elhagyottnak érzi magát, hiszen űr támad körülötte. Az erős kötődés elszakad, és látszik, hogy nincs visszaút. Ebben az életben nincs visszaút – a kijelentés tartalma világítja meg a fordulat lényegét – ebben az életben valóban nincs. Az ember test, lélek és szellem – az utóbbi kettőt a pszichológusok tudatnak és tudatalattinak nevezik. A test az a ruha, melyet elhagyunk, amikor megyünk. A spirituálisan gondolkodók szerint a halál földi mérték szerint legfeljebb öt percig tart, ez idő alatt pedig új, éteri testet kap a távozó. Az a tartam, amíg egyedül kell lenni, elenyészően rövid. Sokan félnek attól, hogy pokolra jutnak. A keresztény tanítás nyomott hagyott a közgondolkodásban, álláspontja szerint odaát találkozunk az Istennel, aki így szól: ti jobbra, ti meg balra. Az Egyesült Államokban publikálta Neale Donald Walsch Beszélgetések Istennel című könyvét, mely magyarul is elérhető. Ebben így szól az Atya: „A pokol az öröm ellentéte. A beteljesületlenség. Hogy tudod, Ki és Mi vagy és elmulasztod megtapasztalni. A pokol a lélek elveszettségének érzése. Olyan hely pedig nincsen, ahogyan azt elképzelitek, ahol örökké égő tűzben égtek és soha véget nem érő kínokat kell kiállnotok." Az idő olyan finom, éteri birodalom, melyben egymástól függetlenül létezik az, amit múltnak, jelennek és jövőnek nevezünk. Örökkön örökké. Létező tapasztalat, hogy az élet nem múlik el. Nincs semmi, mi gyengédebb volna a természetnél, kihajt, elvirágzik a növény és újra. Miért ne történhetne magasabb szinten ugyanez az emberrel? Páratlan lények vagyunk, részei az Egésznek. A spiritualisták szerint a földi létnél csak jobb létek vannak. Alig elképzelhető, hogy ennél bármi is lehet jobb, hiszen hatalmas boldogság van jelen az ölelésben, ez az igazság szólal meg a szél suttogásában, a folyó áramában, egy dalban, egy hamarosan megjelenő új barát szívében. Nehéz elengedni A „nyugodj bele a megváltoztathatatlanba" logikája önmagában nem nyújt vigaszt akkor, amikor valaki közülünk elmegy. Mindig annak rossz, aki itt marad. Mert elengedni nehéz. Az Atya így beszél: „Nem hagylak el, nem tudlak elhagyni, mert te vagy az én teremtményem, az én művem, az én lányom, az én fiam, az én célom, vagyis az én Énem. Szólíts tehát, ahol és amikor úgy érzed, elhagy a békesség, ami én vagyok. Mert ott leszek. Az Igazsággal. A Fénnyel. És a Szeretettel."