Száz menyasszonyi kép a falon  Családfa a szentesi Magyar Jánosné múzeumában Ajánlja a cikket?         | 2004-10-20 | Balázsi Irén Menyasszonyfal és családfa is látható a szentesi Magyar Jánosné gyűjteményében, amely a múlt század hű lenyomata. A nyugalmazott pedagógus házi múzeumát bárki felkeresheti. Magyar Jánosnénak sokat jelentenek a családi emlékek Fotó: Tésik Attila Ódon illata van a szobának, amelyet kedvel a szentesi Magyar Jánosné Berényi Irén. A nyugalmazott magyar szakos pedagógus azonban szegvárinak is vallja magát, mert ott töltötte gyerekkorát és pályakezdő éveit is. A Kurcára néző, Ifjúsági sétányi házuknak egyik emeleti szobáját rendezte be a közeli és távolabbi családja tárgyi emlékeivel, amelyek az egész 20. század kortörténeti lenyomatainak is felfoghatók. Egyéni múzeumnak nevezte el a gyűjteményt a tanárnő, aki menyasszonyfalat és családfát is összeállított az „öregszobában". Az ötletet valójában az egyik unokája adta, aki szerette nézni az esküvői menetet. A kislány kikövetelte magának, hogy számukra ismeretlen násznép után is bemenjenek a templomba, mert gyönyörködni akart a menyasszonyban. Magyar Jánosné Inci ekkor kezdte felkutatni a családban az esküvői fényképeket a Berényi és a Magyar ágon. Ő egyébként 1955. október 23-án mondta ki az igent a férjének, aki később vezető ügyész lett Szentesen. A sikeres teniszező leányuk, Magyar Ildikó meg éppen 21 esztendeje ment férjhez. Száz menyasszony képe van a falon, a legidősebb közülük a tanárnő nagymamája. Ott látható a pártás főkötője is, amely a gyűjtemény egyik legősibb darabja. Magyarné édesanyja az 1930-as években ment férjhez, s a fénykép tanúsága szerint a mirtuszkoszorú befedte az egész homlokát. Az ötvenes esztendőkben viszont már az volt a divat, hogy a menyasszony csak a fejtetőn viselte a díszt. A falon azonban olyan fotó is fellelhető, amelyen a család huszonegy éves korában tüdővészben elhunyt tagját örökítették meg menyasszonyi ruhában. Így temették őt el – emlékezik rá a tanárnő. A múlt századnak egyébként volt olyan korszaka, amikor polgári és egyházi esküvőt is kellett tartani. Az előbbit szombatonként, a templomit pedig vasárnap. Magyarné emlékezete szerint az ötvenes években már rizikója volt az egyházi szertásnak. Nekik is mondták, hogy az állásukat is elveszíthetik miatta. Ám mégsem lett következménye, hogy az Isten házában is megesküdtek. A családfán az első adat az 1880-as évekből való. De mindig terebélyesedik a fa az újabb jövevényekkel. Azt mondja Magyar Jánosné: a tágabb família általában az esküvőkön és a temetéseken szokott találkozni. Sajnos, az utóbbiakból van a több. Ám ha beül az édesanyja bútorával berendezett öregszobába, körbeveszik őt a szerettei. A gyökerek kutatása egyébként kikapcsolódást jelent számára, s ezzel is kifejezi a családjához fűződő szeretetét. A tanárnő különben mindazok előtt kinyitja a házi múzeuma ajtaját, akik értékelik a múltat.