|
Százhárommillió a
kistérségnek
|
|
|
Ajánlja a cikket?   |
|
| 2004-10-18 |
Blahó Gabriella |
| |
 |
 Százhárommillió forintot nyert a Belügyminisztérium
pályázatán a szentesi többcélú kistérségi társulás. A pénzből olyan
fejlesztések valósulhatnak meg, melyek valamennyi érintett település
érdekeit szolgálják – többek közt egy átmeneti otthon épül nemsokára
gyermekek számára.
 |
|
 |
Százhúszmillió forintot lehetett
nyerni azon a belügyminisztérumi pályázaton, melyen a gyorsan
megalakult szentesi többcélú kistérségi társulás is részt vett.
Minden környékbeli falu önkormányzata egybehangzóan nyilatkozott
arról, hogy a remélt támogatás érdekében érdemes összefogni, hiszen
fontos közös célok megvalósítására és egyedi problémák kezelésére
nyílhat így lehetőség.
A társulás 103 milliót nyert, így a
következő szeptembertől a pályázat sikerének köszönhetően többek
közt az eperjesiek mellett az árpádhalmi felsősök is Szentesre
járnak majd tanulni, iskolabusszal. Az utazás költségeinek
fedezésére és a jármű vásárlására kapott támogatást a társulás. Az
egyes településeknek sajátos igényeik lehetnek a területfejlesztés
témakörében, Derekegyházon például a falu hulladékgazdálkodási
tervét dolgozzák ki a társuláson belül – tudtuk meg Besze Tündétől,
aki a nyertes pályázat területfejlesztési koordinátora. A Kurca és
mellékvizeinek rehabilitációja elkezdődhet, bár a konkrétan erre a
célra fordítható összeg mindössze tízmillió forint – ebből egyelőre
csak a terveket lehet elkészíteni. A Kórógy, a Veker-csatornák az
öntözésben, sporthorgászatban és ezért természetesen a turizmusban
játszhatnak fontos szerepet.
A kultúra területén előrelépés
tanúi lesznek a közeljövőben a szentesi könyvtár látogatói: a
gesztor szerepét betöltő város közművelődési intézménye a nyert
pénzből a falvak lakói számára is fejlesztheti eszközeit. Emellett
pedig hamarosan kialakítanak egy átmeneti otthont gyermekek
számára.
|
 |
|
|
 |
| |