Szegvár és Lódz, oda-vissza  Mazuri szerelem Ajánlja a cikket?         | 2004-10-07 | Horváth Dezső Kell ide egy kis olvasattan is, meg egy kis földrajz is. A lengyel Lódz megyét Ludzsnak olvassák. Évtizedek óta Csongrád megye testvérmegyéje. A Zbigniew majdnem úgy hangzik, ahogy mi is olvassuk, a vezetéknév, a Gluszczak azonban számunkra cifrább. Ami sz-szel van írva, azt s-nek, a cz-t pedig cs-nek ejtik. (Nem is merem leírni Szegvár lengyeles kiejtését.) A lényeg azonban az, hogy dr. Zbigniew Gluszczak Lódzban van otthon, Szegváron meg itthon. Zbigniew Gluszczak a kiállításon második díjat nyert szegedi Veres Sándorral beszélget Purgel Zoltán felvétele A kapcsolat akkor kezdődött, amikor az itteni Szűcs Ilonka szép leány a Mazuri tavak partján táborozott, egyetemistaként még, és éppen akkor Zbigniew is ott volt. Mindketten tanultak oroszul, azon a nyelven próbálkoztak először. Sejthetjük, szellők hátán is fodrozódnak a habok, azt meg tudhatjuk, némely szellők szárnyán szép szerelem utazik. Végzetes is lehet, a mazuri szerelemből házasság lett. Ilona programozó matematikusként mondta ki az igent, Zbigniew viszont a lódzi egyetemen azóta földrajzot és környezetvédelmet tanít. Bár akkor még előbbre álltunk gazdaságilag, mégis ott telepedtek meg. Családi kötelezettséggé vált azonban, hogy hazulról haza járjanak. Közben Ilona úgy megtanult lengyelül, hogy szinte akcentus nélkül beszéli, Zbigniew pedig annyira magyarul, hogy a vele született humor is bugyborékolva üt át szavain. Kedves, jó hangulatú család lehet. Szegváron, a fényképekből rendezett palotás kiállítás előkészületei közben találkozhattam velük. A tanár úr varázsolt bevezetésként kellemes hangulatot az egykori vármegyeháza, még egykoribb Károlyi-kastély falai közé, és ez megmaradt egész délutánra. Ott hallottuk, három évvel ezelőtt, karácsony vigíliáján – ami pedig nagy ünnep a lengyeleknél is –, beállított Zbigniew a szegvári polgármesteri hivatalba, és ott találta Szenczi Sándornét. Csodálkozik most is, hogy éppen bent volt, a polgármester asszony pedig azon meditál, hogyan került éppen akkor, éppen oda a lengyel tanár. Nyelvi nehézség már nem volt, hamar megegyeztek, rendeznek a faluban egy nepáli fotókiállítást. Nagy sikere lett, tavaly már szegvári képeket akasztottak falra, idén pedig Hétköznapok címmel zajló kiállításban erősödtek a lengyel–magyar kapcsolatok. Ha nem lenne ez az ember, ki kellene találni! Könnyű most már utazniuk. Azelőtt két napig tartott, amíg hazaértek, amióta határ sincsen, és javulnak az utak, huszonhárom óra elég rá. Autóval persze. Ha majd egyszer sztráda lesz, az lesz az igazi. Hogy Ilona kötődik szülőfalujához, természetesnek tartjuk, de hogy Zbigniew is igyekszik ide, arra anyós szavunk némi mellékzöngéje miatt külön magyarázat szükségeltetik. Ezt mondja: – Ettél te már igazi, finom csülkös bablevest? Mert minket mindig azzal várnak. – Odakint is megterem a bab is, a csülök is. – De együtt a kettő, az a valami! A magyar konyha híresen jobb, mint a lengyel. Kicsi pálinka a bableveshez. Nem korsó, csak pici, hogyan is mondják? – Kupica? – Az, az! És a magyar kedvesség! – Miért mániád a fotókiállítás? – Azért, mert szeretem a szép képeket, és azt is szeretném, ha Szegvár fejlődne. Egyébként mostanában folynak tárgyalások, hogy Szeged és Lódz között is testvérvárosi kapcsolat legyen, ne csak a két megye között. Ki nem mondom, csak remélem, akkor majd Szegeden is rendeznek a szegvárihoz fogható, szép fotókiállítást. Ilona édesanyja most hetvenhat éves, és most tanult meg internetezni. Naponta mennek és jönnek az üzenetek és a fényképek. Még nincsen mellékletként kicsi mikrofon, és leselkedő kamera se, de előbb-utóbb az is meglesz. A hazajáró szokás azonban megmarad, mert a csülkös bableves kupica pálinkával se küldhető @postán.