Tizenkétmilliót költhettek
 Bevezették a vizet az újfalusi iskolába Szegváron

Ajánlja a cikket?  A hét legnépszerűbb cikkei a látogatók szavazatai alapján
       | 2004-10-06 | Blahó Gabriella

Tizenkétmillió forintot költött a szegvári önkormányzat az újfalusi iskolára. Ebben a tanévben már angol vécét használhatnak a diákok, míg korábban víz sem volt az épületben. A tornaszobából eltűnt a poros hajópadló és az elsősök szerint az újfalusi iskola tízszer olyan szép, mint az új.
Nyomtatható változat
Cikk küldése e-mailben
A heti legnépszerűbb 10 cikk
Háromosztálynyi gyermek immár komfortos környezetben tanulhat Fotó: Blahó Gabriella
Szegváron most három helyen tanítják a diákokat. Száz éve, amikor az újfalusi iskola épült, még nyolc iskolaépület volt a faluszéleken, ahová a tanyákról jártak a gyerekek. A központi mellett még létezik az újfalusi és az új iskola – bár már az is réginek számít. Az újfalusi tanoda múltbéli állapota valóban régmúlt időkre emlékeztetett, hiszen a diákok udvari vécét használhattak csak, és az udvaron állt magányosan egy kerti csap. A felújítás érdekében ugyanazzal a céllal az önkormányzat két alapra is pályázott. Az oktatási minisztérium és a területfejlesztési tanács egyaránt jogosnak találta a kérést a vizesblokk építésére, így kétszer nyert hatmillió forintot Szegvár – tudtuk meg Tóth Kálmánnétól, a Forray Máté Általános Iskola igazgatójától.

A felújított épületben három- osztálynyi gyerek tanul, az elsősök egyöntetűen meg vannak róla győződve, hogy tízszer olyan szép az újfalusi iskola, mint az új. Lehoczkyné Kherer Anikó tanárnő tanítványai már az új környezetbe csöppentek, a kevéssé higiénikus kerti illemhely helyett angol vécé épült. A megmosolyogtató jelenség nagy előrelépés; a kisdiákok azt mondják, hogy már otthon sem kell az udvarra menniük, még a nagymamánál se.

Eperjesen még árnyékszék van

Űrgödrös árnyékszék Csongrád megyében egyedül már csak Eperjesen található, ahol a falu általános iskolájában tizenkét alsó tagozatos gyermek tanul. A település legutóbbi pályázata a vizesblokk kialakítására nem nyert, ezért az önkormányzat újra próbálkozik – tudtuk meg Kollár János polgármestertől. A szegvári felújítás előtt nem sokkal szűnt meg az udvari illemhely a vásárhelyi Erzsébeten. A régi építésű oktatási intézmények közegészségügyi szabályait egy 1953-ban született rendelet határozza meg, mely engedélyezi az udvari árnyékszék használatát. Az új építésű iskolák esetében pedig egy másik rendelet előírja a vízöblítéses vécét – mondta el lapunknak Kovács Lászlóné közegészségügyi felügyelő, a megyei tisztiorvosi hivatal munkatársa. A szolgálat ilyen jogszabályi háttér mellett igyekszik minden esetben betartatni a higiénia alapvető követelményeit.  

Tanítás után átsétálnak a falun, hogy az ebédet egy másik épületben fogyasszák el, de a szünetekben még nagyszerűt játszanak a tanteremben, melynek berendezése nagyban emlékeztet az ovira. Szegváron készül az önkormányzat a következő tanévekre, hiszen előreláthatóan a sok óvodáskorú gyermekből hamarosan iskolás lesz. Kritika érte az önkormányzatot amiatt, hogy a teljes nyert összeget az újfalusi iskolára fordította, hiszen a másik két épület is felújításra várna.

Az igazgatónő úgy látja, a környékbeli gyerekek számára elérhető komfortos iskolára a jövőben is szükség lesz. A tornaszobában felszedték az egészséget veszélyeztető poros hajópadlót, helyére valódi tornatermi burkolatot tettek, ahol karatéznak és táncolnak is a diákok. Minden huzatos ajtót és ablakot újra cseréltek. Mindezeknek köszönhetően egészen más képet nyújt az épület, amely azért megőrizte régi arculatát is.