A szegvári vármegyeháza  Még mindig kincstári tulajdon Ajánlja a cikket?         | 2004-10-04 | Boldog idők! Amikor még belefért a szegvári Károlyi-kastélyba az egész Csongrád vármegye hivatali apparátusa. A hatvanas évek legelején csúszott ki ez a sajgás a számon, és meglehetősen szentségtörő volt. Megyei nagyokkal egybefűzve, vendégként jártam a házban, ebédeltünk éppen. Jó volt az ebéd, a gyermekotthon szakácsa remekelt, tányér mellett elment az ilyen beszéd is. Akkoriban költözött át a Megyei Tanács majdnem teljes apparátusa Szegedre, a hatemeletes csodapalotába. Amikor a napokban beléptem a kastély kapuján, az jutott eszembe, úgy lehet, a mostani is elférne benne. Nem mondom rá, hogy így múlik el a világ dicsősége, csak azt, hogy időnként visszaváltozik. Akár a nagyanyáink divatja. Van a falunak egy tanulmánykötete – hajszál híján monográfiának is lehetne mondani –, abban olvasom a vásárhelyi levéltáros Herczeg Mihály tollából (aki egyébként Csomorkányban volt, haj, de régen pályakezdő tanító), hogy az egykori Dóczy-udvarháznak majdnem a helyén, a Serház szomszédságában egy omladozó régi kastélyt vett meg a megye, és két év alatt, kemény 20 ezer 600 akkori forintokat ráköltve 1772-ben már állott is a vármegyeház. Igaz, így is szűknek bizonyult, többször megesett, hogy a megyegyűlést az udvaron tartották, sátor alatt, és többször is előfordult, hogy Vásárhelyen, Szegeden vagy Szentesen üléseztek. Azt hiszem, a kihelyezett vármegyegyűlés szóhasználata akkor még nem volt divatban. És tudtommal senki nem akarta átkeresztelni Csongrád megyét Szegvár megyévé. Volt, amikor az alispán is Szegeden lakott, és a vármegyei apparátus is. Királyi rendeletre (II. József) kényszerültek Szegvárra.  A megyei levéltár azonban kezdetektől fogva itt kapott helyet. Beszédes nevek szerepelnek az öreg kastély árnyékából. Czudar István, Csóré János, Gyékén Tamás, Vad Mihály, Fazekas György, Nagy János, Boros György és Sótésgamvero György csizmadia, Szabó Balthazár szabó, Téglavető József téglavető, Molnár József molnár, Hegyi Márton bivalyos, Juhász Mihály és Agybalövi Mihály béres, Mészáros György mészáros, Szűcs György szűcs, Takács Károly takács. Így születek akkoriban a családnevek. Csak tudnám, a Sótésgamvero miből lett! És az Agybalövi? Legközelebb megkérdezem Herczeg Mihálytól. Ja, és el ne felejtsem, a falu neve szeg + vár. A szeg- nyilván szegletet jelentett, a -vár pedig valami erősséget. Nyomai ma is megvannak. Írtam én akkor is a kastélyról, amikor már nem volt gyermekotthon, és be se lehetett menni. Hogyne írnék most, amikor benne rendezték meg a harmadik szegvári fotókiállítást. Nyögvenyelősen indultam, gondoltam, ha ketten leszünk, akkor is jó lesz, és lássatok csodát, annyian voltunk, alig fértünk el legnagyobb termében. Szerencsénkre nem kellett vármegyegyűlést imitálva az udvaron, sátor alatt ünnepelni a művészetet produkálók szép teljesítményét, a többi helyiségben a képek is elfértek. Bár a kiállítást hagyományteremtőnek szánják, alkalmi rendezvénynek kell mégis mondanunk, mert még mindig kincstári tulajdonban van az épület. (Annak idején, az újszerzeményi bizottság korában is kincstári volt.) Ez pedig sajnos azt is jelenti, hogy majdnem-majdnem gazdátlan. Talán mindenki tudja, a lakatlan ház romlik legjobban. Ki hitte volna, ha kimennek mindenestől az oroszok, a laktanyáikkal nem tudunk mit kezdeni? Aztán jött a ráadás, a magyar katonák laktanyái is ebek harmincadjára kerültek. Mintha arra várnánk, hátha visszajönnek mégis? A kiállítási nyüzsgésben kérdeztem meg Szenczi Sándorné polgármester asszonyt, mikorra várható, hogy végül annak a kezére kerül, aki legjobban tud vigyázni rá? Sajnos még mindig azt mondta, nem lehet tudni. És mit kezdenek vele, ha netán mégis a községé lenne? Még egy sajnos elhangzott: tervezgetni tervezgetnek, de addig semmit nem mondhat, amíg meg nem történik. Ki tudja, kinek, minek lesz akkor annyi pénze, hogy gazdaságosan használja, és közben az épületre is tud költeni. Bennem a sümegi vár példája kezdett el dolgozni. Mi még diákfejjel – az is haj, de régen volt! – avval játszadoztunk, hogy föntről gurítottunk le köveket, gyönyörködve benne, milyen szépen ugrándoznak lefelé, és jött egy vállalkozó, aki a bérleti díj fejében kezdte egyenként visszarakni, és országra szóló idegenforgalmat szervez. Remélni lehet csak, találékony fejekben Szegvár se szegénykedik. Ha már alkalma lesz rá.