Megbékélt sorsával Varsányi János  Gondoskodnak a szentesi öregekről Ajánlja a cikket?         | 2004-09-27 | Balázsi Irén Nem sok a nyugdíja, de megtanulta beosztani. A szentesi Varsányi János idős kora ellenére sem cserélne a fiatalokkal. A nyolcvanhat éves férfi mindenben a jót keresi, csak a temetőben keseredik el a felesége és édesanyja sírjánál. Az idős embernek már nehéz az élet, kevés a vidámság, kevés a remény. Rímbe faragta gondolatait a szentesi Varsányi János, aki azzal fejezte be a versét, hogy ők nem öregszenek, várják a boldogabb napokat. A nyolcvanhat esztendős férfi már kötetet is jelentetett meg, az írás jelenti számára a szellemi erőpróbát. Nyugdíjazásáig Szegeden dolgozott a gabonakutatónál, műszaki előadó munkakörben. A megyeszékhelyről 12 éve költöztek Szentesre, mert a felesége a Kurca-parti településen élt fiatalabb korában. Csak két esztendő adatott meg nekik együtt új otthonukban, János bácsi neje örökre elment az égi mezőkre. Az idős férfi csak a temetőben szokott szomorkodni a felesége és édesanyja sírjánál. Bár egyedül él Varsányi János, mégsem magányos. Az idősek világnapja alkalmából rendezett ünnepségen ő köszönte meg mintegy négyszáz Idősek világnapja Vásárhelyen Műsoros délutánnal köszöntötték szombaton az időseket Vásárhelyen, a Fekete Sas báltermében. A közönséget Havasi Katalin települési képviselő, egészségügyi tanácsnok köszöntötte. Beszédében hangsúlyozta: a mondás szerint a legszebb fiatalság a szellemé. A nagymamák és a nagypapák azok, akik az olyan paraszti társadalmakban, mint a helyi, megtanították az unokákat dolgozni. A vásárhelyi önkormányzat sokrétűen próbálja segíteni a legidősebb vásárhelyieket, így a kétezernél több 80, és a kétszáz körüli 90 év felettieket is. Havasi Katalin a város nevében gratulált a legidősebb vásárhelyinek, a 102 éves Kovács Andrásnak, majd a résztvevők élvezhették a számukra összeállított, zömében népdalokból és néptáncból álló műsort. Ez után pedig a város mindenkit vendégül látott egy süteményre és egy teára.   kortársa nevében a gondozási központ igazgatójának, Szebellédi Annának és munkatársainak azt, hogy ellátják őket. Azt magyarázta kérdésünkre: a szociális intézményekben csupa nagyszerű ember dolgozik, akárkit nem is tűrnének meg maguk között. Nemcsak fizikailag gondoskodnak az idősekről, hanem a lelkükkel is törődnek. Nem minden városban van ez így – nyugtázta János bácsi. A mai világban pedig nagy szükség van a jó szóra, mert mindenkinek nehéz az élet. A fiatalokkal egyébként nem cserélne, mert ki tudja, mit hoz számukra a jövő. Azt mondja róluk az idős ember: „két diplomával is csak tekeregnek, nem találnak munkát". Ifjabb éveire úgy emlékezik, hogy nagy szegénységben éltek akkor az emberek, mégis elégedettek voltak. Különben szerencsésnek mondhatja magát Varsányi János azért is, mert van egy lánya, két unokája és két dédunokája. Igaz, ők Szegeden laknak, ezért ritkán nyitják rá az ajtót. János bácsi szerint akár tízezer forintjukba is belekerül egy-egy szentesi utazás. Így hát ő megy hozzájuk, mert neki már nem kell fizetnie útiköltséget. Egyébként nem sok a nyugdíja, ám megtanulta beosztani azt a keveset. Nem jár kocsmába, más káros szenvedélye sincs. Rendszeresen elmegy viszont a református nagytemplomba és az imaházbeli bibliaórákra. Azt vallja, hogy a hívő embernek minden könnyebb. – Bármilyen csapás ér, ha a hitem megmaradt, akkor mehetek tovább. Varsányi János egyébiránt megtanulta az élettől, hogy mindenhol alkalmazkodni kell. Úgy mondja: manapság hiánycikk a szeretet. Ezért ő már annak is örül, hogy ha olyan emberekkel találkozik, akikkel elbeszélgethet.