A Mentettréten egymillióba kerül a villany  Az uniós pályázatírók nem ismerik a tanya fogalmát Ajánlja a cikket?         | 2004-09-13 | Blahó Gabriella Legkevesebb egymillió forintba kerül bevezetni az áramot a mentettréti tanyába, ahol az ide települt pár együtt szeretne élni. A tanyák villamosítása mindenütt rengeteg pénzbe kerül, helyzetük nem egyedi. Az áramszolgáltató sokat kér, az állam nem vállalja a költséget, az önkormányzatnak nincs ilyen célra elkülönített kerete. A remény is kevés: az unió pályázati kiírásai nem ismerik a tanya fogalmát. A székely fiú és a helybeli lány itt képzelte el a közös otthont Fotó: Blahó Gabriella A Tiszától gáttal védett területen, utak mentén húzódnak a villamosvezetékek: onnan a tanyáig áramot csatlakoztatni legkevesebb egymillió forintba kerül. Ha az áramszolgáltató leköti az út széléig a vezetéket, az százötvenezer forint, ezt követően méterenként a tanyáig háromezret kellene fizetni – kétszáz méterre esik a ház az úttól. Biztosítókapcsolókat és erősítőket kell szerelni, továbbá mérőt, s az épületben újabb biztosítékot. Ferencz Béla, a csíkszentdomokosi születésű fiatalember és a szentesi Ötvös Éva itt szeretne együtt élni, a közös otthon megvalósítása azonban számukra egyelőre igen nehéz volna. Évi pszichológiát hallgat a szegedi egyetemen, ismeretségük régi, egymásra találásuk nem annyira, mégis mindketten úgy érzik: mintha mindig is így lett volna. Béla a jobb élet reményében költözött Erdélyből Magyarországra, boldognak tudja magát a tanyán. Három szálas tartóra tett gyertyákkal világít esténként, úgy olvas. Eredetileg bányász, kőművesmunkákat vállal, bútorasztalosként is dolgozik. Látva a faragott székeket, asztalokat, azt hihetnénk, ebből szerzett végzettséget, csendes mosollyal javít ki: nem tanulta ő ezt soha. Zöld teával kínál a hűvös szeptemberi szélben, s csak úgy meséli: a magyar állampolgárságért vizsgát kell ám tenni. Tanulni kell alkotmányjogot, ismerni kell a fontosabb ünnepeket, igaz, utóbbi nem olyan nagy feladvány. Magyarországon neki legjobban a forrásvizek – szava szerint: csevicék – tetszenek, ki is nézett magának egyszer egy kisebb erdőt a Bükkben, hogy azt megvenné. Mire összegyűlt a kuporgatott pénz, az erdőt kivágták, a benne lévő forrás kiszáradt, s talán nem véletlenül: ide hozta a sors Szentesre. Évivel eltervezték, hogy majd itt, a Mentettréten új házat építenek. A fiatalok nem értik, miért kerül olyan sokba az alapvető életfeltételt biztosító villany. Tájékozódtak a lehetőségekről az áramszolgáltatónál, az összeg számukra most vállalhatatlan: ha Bélának áramra van szüksége, egyelőre a szomszéd segítségére szorul. Az ifjú hölgy még a szüleivel lakik a városban, a randevúk helyszíne mégis a puszta. A csanyi erdőkben talált a székely fiú fát, maga vágta ki, egy tömbből maga faragta a bödönhajót, kipróbálták már a Tiszán. Meséli a fiatalember, ismerőse kérdezte tőle, hogy-hogy tud csónakot készíteni, mondta neki, faragtunk ilyeneket a Hargitán, igaz, ott se folyó, se tenger nincsen. Az uniós pályázatkiírók nem ismerik a tanya fogalmát, nincs olyan kiírás, melyből támogatást lehetne nyerni – tudtuk meg Korom Páltól, aki a szentesi önkormányzat műszaki osztályán dolgozik. A város költségvetésében nincs elkülönített keret erre a célra, de minden egyedi esetet érdemes megvizsgálni – tette hozzá –, talán születhet megoldás. A közelmúltban a város képviselőinek közbenjárása folytán sikerült elérniük az ecserieknek, hogy néhány házhoz bevezessék Dónáton a villanyt, ám ez városi és megyei költségvetési pénzből valósult meg, a tanyákon élők nagyon keveset tudnak vállalni. A székely fiú és a szentesi lány helyzete tehát nem egyedi, a történetük mégis eltér a többiekétől.