|
Baláspiri az európai
bíróságban bízik
A frakcióvezető az ügyeleti próbaperről
|
|
|
Ajánlja a cikket?   |
|
| 2004-09-08 |
Bakos András |
| |
 |
 Nem
ötven, csak huszonöt-harminc orvossal kellene több Szentesen az
ügyelet uniókonform megszervezéséhez – állítja Baláspiri Csaba, a
megyei közgyűlés konzervatív frakciójának vezetője. A politikus arra
számít, csak az európai bíróság mondja majd ki az általa indított
próbaper végén: megsértik az uniós jogot Magyarországon.
 |
|
 |
Az az intézkedési terv, amelyet a
makói kórház átvilágítói készítettek, első lépésnek jó. Ám ezenkívül
mégis kellene valami más intézkedés is, amely hathatósabban
csökkenti az intézmény hiányát – mondta Baláspiri Csaba, a
konzervatív frakció vezetője a megyei közgyűlés egyik legfontosabb
mai napirendje kapcsán. Baláspiri szerint érdekes, hogy az anyagban
nincs szó létszámleépítésről, osztályok megszüntetéséről,
ágyszámcsökkentésről. Csupán a finanszírozás technikáján próbálnak
változtatni, amivel viszont elismerik: a kórház eddig is
racionálisan működött, csak a finanszírozás elégtelen. Erről pedig a
kormány tehet, idén a 2003 évi teljesítmények 96 százalékát
finanszírozza az állam, s az áremelések révén még nehezebb helyzetbe
kerültek bizonyos egészségügyi intézmények.
Baláspiri
elmondta: valóban kivonult az egészségügyi bizottság üléséről,
amikor a szentesi kórházigazgató ellen kezdeményezett fegyelmiről
esett szó. Azért tette ezt, mert fölvetéseire Simicz József
bizottsági elnök sértő megjegyzésekkel reagált, többek között azt
mondta: a szentesi betegek örüljenek annak, hogy nem a portás látja
el őket, a fáradt orvos is jobb, mint a semmi. Baláspiri szerint
mindez magnófelvétellel bizonyítható. Azt is elmondta, az orvosi
kamara jogászai dolgoznak a szentesi főigazgatóval szemben indítandó
próbaper iratain. Arra számít, a magyar bíróság nem fogja kimondani,
uniós jogszabályt sértett a szentesi kórház, amikor az ügyeletet
szervezte. Az európai bíróság azonban, reméli – a német és a spanyol
orvosok után – neki is igazat ad. Baláspiri szerint valóban sok
uniós országban gondot okoz az ügyelet szervezése, ám mindenütt
igyekeznek betartani az uniós irányelvet, amely egyértelműen
fogalmaz: az ügyeletben eltöltött idő is teljes munkaidőnek számít.
Kökény Mihály inkább az élére állt annak a kezdeményezésnek, amely
visszavonatná ezt az irányelvet, hogy Magyarországon se kelljen
emiatt megváltoztatni a törvényt. Baláspiri Csaba szerint nem ötven,
csupán huszonöt-harminc orvos kellene még Szentesen az ügyelet
uniókonform megszervezéséhez. S országszerte lenne elég képzett
orvos, csak megfelelő fizetéssel vissza kellene csábítani őket a
gyógyszercégektől.
|
 |
|
|
 |
| |