Hatvanéves a megfiatalodott Délvilág  Három újság összeolvadásából született meg a megye lapja Ajánlja a cikket?         | 2004-08-07 | Korom András Három, egykor a megyében kiadott napilapot, az először 1944. október 23-án megjelent Vásárhely Népét, a nem sokkal később született szentesi Magyar Alföldet és a Makói Népújságot tekinti elődeinek az idén hatvanadik születésnapját ünneplő Délvilág. Változó címlapok - Fotó: Tésik Attila Viharsarok néven 1949. október 20-án jelent meg először a Vásárhely Népéből, a Makói Népújságból és a szentesi Magyar Alföld című lapokból létrehozott megyei lap, mely azok közös utódjaként állt az olvasók szolgálatába. A legrégebbi közülük, a Hódmezővásárhelyen a Vörös Hadsereg bevonulása után a moszkvai emigrációból hazatért Vas Zoltán ösztönzésére 1944. október 23-án indult Vásárhely Népe. Felelős szerkesztői tisztét az a Kovács Imre töltötte be, aki már részt vett az 1919-es városi direktóriumban, s akkor a Vörös Újság szerkesztését is ellátta. Az első szerkesztőségi szoba a Kokron-palotában működött, a kiadóhivatal az ógimnáziumban kapott helyet – írta a lap születéséről írt tanulmányában Kőszegfalvi Ferenc helytörténész. A Viharsarok – jellemzően a kor magyar sajtóviszonyaira – az egypártrendszer terméke, ám mindenkori szerkesztősége korán törekedett arra, hogy szolgálja a tájékozódni kívánó, s önmaga problémáival gyötrődő olvasót. A lap lehetőségeihez képest a legkeményebb időkben is megpróbált az egyszerű emberekhez, munkásokhoz és parasztokhoz szólni. Az 1956-os forradalom leverése, s a néhány hétig tartó sajtószabadság után 1956. november 26-án jelent meg a Csongrád Megyei Hírlap első száma. A korabeli helyzetre jellemzően ekkor még a Kossuth-címer szerepel a lapfej mellett, mely napokon belül változott. Átalakult a lap is, napról napra, évről évre, hogy a hatvanas évek politikai enyhülésének köszönhetően ismét előtérbe kerülhessenek benne az egyszerű emberek sorsát bemutató írások. Ez volt az a korszak, amikor kialakult az újságírókban a sorok közt való írás, míg az olvasókban az ott való olvasás képessége. Amit ugyanis nem volt szabad leírni, azt érzékeltetni még lehetett. Ahogy a társadalom, úgy a lap is folyamatosan változott, igaz, egészen a nyolcvanas évek közepéig csak nagyon apró lépésekben. – Két malomkő között őrlődtünk, mint minden lap az országban – jellemezte a helyzetet Tamasi Mihály, aki 1980. január elsejétől 1989. március 31-éig dolgozott főszerkesztőként. – Közvetíteni kellett a párt akaratát, miközben a lakosság saját problémáiról és gondjairól szeretett volna inkább olvasni. A lap elsősorban a lakosságot kívánta szolgálni. Olyan kérdésekre is figyeltünk, főleg 87–88-tól, melyek akkor még tabunak számítottak. Grósz Károly főtitkárként ezért meg is rótt bennünket, s mi ezt a megrovást is közöltük. Tamasi Mihály fontosnak tartotta hangsúlyozni, hogy a lap egyre kevésbé a tulajdonos megyei pártbizottság, mint inkább az emberek véleményét kezdte tükrözni. A Hírlap történetében új fejezetett nyitott a 90-es évek eleji privatizáció. Az azóta Délvilágként megjelenő napilap – mely a Népszava és testvérlap Délmagyarország után a legidősebb újságnak számít – fejlődését és változásait olvasóink fokozatosan követhették. Tapasztalhatták, hogy hatvan év ide vagy oda, lapunk friss, érdekes és fiatalos.