|
Öngyújtóval játszott a
nagymágocsi kisfiú Súlyos égési sérülésekkel a szegedi gyermekklinikán
ápolják
|
|
|
Ajánlja a cikket? |
|
| 2003-12-15 |
Blahó Gabriella |
| |
|
Pénteken késő este súlyos égési sérülésekkel
szállították először a szentesi kórházba, majd szombaton hajnalban a
szegedi gyermekklinikára azt a nagymágocsi kisfiút, akinek anyja nem
akart gyermekéhez mentőt hívni.
|
|
|
Öngyújtó akadt a kezébe és a tűzzel
játszott egyedül egy szobában pénteken este tíz óra után az a
nagymágocsi kisfiú, akit a nagymama felügyeletére bíztak. A négy
éves kicsinek meggyulladt a ruhája és testét pillanatok alatt
elborították a lángok. A gyerek kiabálva, égő felsőruházattal futott
nevelőapja anyjának lakrészébe – a rendőrség adatai szerint. Az idős
asszony a gyerek égő ruhácskáját azonnal eloltotta, majd levette
róla, és a gyermek egyik nagyobb testvérét küldte, hogy szóljon az
édesanyának.
Az anya azt mondta: a gyerek majd meggyógyul
magától, ezért élettársának többszöri felszólítása ellenére sem
egyezett bele abba, hogy mentőt hívjanak kicsinyéhez. Pedig szinte
valamennyi testtáján súlyos égési sérüléseket szenvedett. Ezt látva
az asszony élettársa a rendőrőrsre ment, hogy bejelentse a
történteket. A családi ház, ahol az égési sérüléssel járó baleset
történt, szinte átellenben van az őrssel, Nagymágocs belsejében.
Az öngyújtóval magára hagyott négyéves kisfiú II. és III.
fokú égési sérüléseket szenvedett. A mentők pénteken késő este a
megégett kisfiút a szentesi kórházba szállították, de életveszélyes
állapota miatt szombaton hajnalban át kellett vinni a szegedi
gyermekklinikára, ahol az intenzív osztályon ápolják. A nagymágocsi
kisfiú állapota – az orvosok tájékoztatása szerint – súlyos, de
kiegyensúlyozott. A kicsit hozzátartozói látogatják.
Koszt
György szentesi tűzoltóparancsnok elmondta, hogy a tűz a gyermek
ruhájáról nem terjedt át a lakás berendezéseire. Az eset pontos
körülményeit és a felelősség kérdését a rendőrség vizsgálja. Kiskorú
veszélyeztetése miatt a gyermek anyja ellen a Szentesi
Rendőrkapitányság folytat vizsgálatot. Tyityán László őrnagy, a
bűnügyi osztály vezetője elmondta: az anyát nem vették őrizetbe,
találkozhat a fiával, hiszen a gyermek számára az égéses baleset
önmagában rendkívüli trauma.
|
|
|
|
|
| |