|
Dolgoztak is meg nem is
szombaton A szenteste napját váltotta ki a hét végi munkanap
|
|
|
Ajánlja a cikket?
|
|
| 2003-12-15 |
|
| |
|
Munkanap volt szombaton. A szentesti előkészületek
jegyében, december 24-ét dolgozta le az ország. A hétvégi munkanap
hatékonyságáról azonban eltérőek a vélemények.
|
|
|
|
A szombati munkanapon a vásárhelyi Brunszvik
Teréz Óvodában ebéd után csupán négy kicsire vigyáztak. Fotó:
Tésik Attila | – Hiába van munkanap,
mégis hét végének érzik az emberek a szombatot. Most jövök a
bankból, ott sem voltak sokan – fogalmazott egy férfi szombaton
délelőtt a vásárhelyi polgármesteri hivatal lakosságszolgálati
irodája előtt, ahol a lazább ügyfélforgalom miatt néhány perc alatt
elintézte ügyes-bajos dolgait. Hétköznapi hangulatú volt a hétvégi
munkanap az egyik telefonos szolgáltatónál, ahol ezen a szombaton
egymásnak adták a kilincset az ügyfelek.
A Hód-Mezőgazda
Rt.-nél sem volt lazább e hétvégi munkanap, mint hétfőn vagy kedden.
A mezőgazdaság amúgy sincs tekintettel a naptárra, az állatokat
etetni kell, így – a tenyészés mellett – a keverőüzem dolgozóira is
szükség volt. Az év végi zárás miatt az adminisztrátorok is ugyanúgy
reggel 7-től fél 4-ig végezték a munkájukat, mint más, „normális"
hétköznapon.
– Semmiben sem különbözik a szombati munkanap a
hétköznapitól – állapította meg munkába menet a vásárhelyi szociális
foglalkoztató egyik dolgozója. Az asszony szerint ilyenkor is
teljesíteni kell, nem lehet lazsálni, sem pedig hamarabb lelépni.
Akik megtehették, azok szabadságot vettek ki szombatra:
Varga Norbert is ezek közé tartozott. A fiatalember a munka helyett
inkább a karácsonyi ajándékok utáni rohangálást választotta. Bár a
főnöke jóvoltából szombaton amúgy is hamarabb végzett volna, mégis
úgy döntött, hogy nem áldozza fel a hétvégéjét.
A szombati
felmentésre nem volt szüksége Molnár Ferencnek, aki olyan
szerencsés, hogy maga oszthatja be a munkaidejét. Így az
ezüstvasárnap előtti szombaton ő is ajándékvadászatot tartott. Ilyen
hétvégi munkanapon egyrészt könnyebb a hivatalos ügyintézés,
másrészt viszont neki pont elég heti öt nap a munkából – állapította
meg a fiatalember. Egyébként Vásárhelyen az általános iskolákban a
szülők nem igazán igényelték az ügyeletet. A szombati munkanapon az
óvodákba és a bölcsődékbe is csak kevés csemetét vittek. A Brunszvik
Teréz Óvodában például ebéd után már csak négy kicsire vigyáztak.
A korábbi évek „ezüstszombatjainak" forgalmához hasonlót
tapasztalhattak a makói kereskedők, a munkanap nem vette vásárlási
kedvét a város lakóinak. A forgalomhoz hozzájárult, hogy számos
munkahelyen, így többek között a makói iskolákban sem volt tanítás,
a kertvárosi általános iskolában ügyeletet vállaltak a pedagógusok,
de egyetlen gyermek szülei sem jelezték, hogy napközit igényeltek
volna. A József Attila gimnáziumban sem folyt oktatás, így a
pedagógusok zöme is otthon maradhatott.
A hivatalok
nyitvatartási rendje a szerdai napokéhoz hasonlóan alakult: a makói
városházán az irodákban délután fél hatig fogadták az ügyfeleket. A
szolgáltatók és a bankok pénteki rend szerint tartottak nyitva, így
délután négyre már a legtöbbjük bezárt, forgalmuk az átlagos
hétköznaphoz hasonló volt. A karácsony előtti második hétvégékhez
hasonló nyitva tartással – azaz egészen estig – várták vásárlóikat a
boltok, üzletek, nem panaszkodtak kevés érdeklődőről a makói piacon
rendezett Aranykapu vásár eladói sem.
|
|
|
|
|
| |