|
Alacsony a fűtőérték
A szentesi gázfogyasztó szerint
|
|
|
Ajánlja a cikket? |
|
| 2003-12-13 |
Blahó Gabriella |
| |
|
A
szentesi Balogh László tapasztalata szerint napközben alacsony a
földgáz fűtőértéke. Olvasónk panasszal fordult a gázszolgáltatóhoz.
|
|
|
– Szentesen, a Bercsényi utcai egyedi
fűtéses kertes házunkban napközben alig melegítenek a készülékek,
holott azokat működtetjük – állította Balogh László. Olvasónk
tapasztalata szerint délelőtt tizenegy és délután három óra között
szinte hideg van otthon, miközben folyamatosan fűt. A gáz lángja
ebben az időszakban sárga színű, ez pedig arra utal, hogy alacsony
hatásfokú – magyarázta. A jelenségről – elmondása szerint –
videofelvételt is készített a panaszos, hogy bizonyítani tudja, amit
állít.
Összehasonlítási alapja is van, hiszen családja más
városban élő tagjainak konyhájában hamarabb sül meg a palacsinta,
mint nála. Havonta körülbelül tízezer forintot fizet a
szolgáltatásért, s nem az összeget sokallja, hanem az üzlet
tisztességességét vonja kétségbe. Mint mondta, elég ritka jelenség,
hogy bármelyik monopolhelyzettel bíró szolgáltató megértést tanúsít
a fogyasztóval szemben. Annak nagyon örül, hogy érdemben
meghallgatták, amikor elmondhatta sérelmét. Szerkesztőségünk
felvette a kapcsolatot a Dégáz Rt. sajtóreferensével.
Balla
Eleonóra arra kért bennünket, várjunk türelemmel a cég hivatalos
válaszára. Annál hamarabb érkezett meg a cselekvés híre: Balogh
László délután újra kereste szerkesztőségünket, és elmondta: nem
sokkal előtte jártak nála a Dégáz Rt. műszaki szakemberei, hogy
pontosan feltárják a fűtőértékre vonatkozó panaszának alapját. A
fogyasztó elégedett azzal, hogy gyors, kézzelfogható választ kapott
a felvetésére. Bízik benne, hogy sikerül kideríteni a sárga láng
keletkezésének okát, a fűtőérték pedig hamarosan a garantált lesz.
|
|
|
|
|
| |