|
Tengervízben utazó fókák
a csarnokban Jégcirkusz Szentesen, majd Vásárhelyen és
Makó
|
|
|
Ajánlja a cikket? |
|
| 2003-12-11 |
Blahó Gabriella |
| |
|
A
jégcirkusz tömegeket vonzott a városi sportcsarnokba tegnap
Szentesen. De nem csak a Kurca-parti város, hanem az elkövetkező
napokban Vásárhely és Makó lakói is álmélkodhatnak a fókák
produkcióján, s láthatják a porondon komikusként az egykori nemzeti
válogatott kosárlabdázót, Németh Ágnest.
|
|
|
|
A jégrevü idejére megtelt a szentesi
sportcsarnok. Fotó: Tésik Attila | A
tízéves jubileumi évfordulóra eddigi legjobb produkcióival készült a
Magyar Cirkusz és Varieté. A nyitánnyal téli hangulatot varázsoltak
tegnap a szentesi terembe, és ez az évszakhoz, a közelgő ünnephez
mindenképpen illeszkedik – mondta Ötvös György, a társulat
igazgatója. A nemzeti kulturális alap által támogatott
programban angol kecskeidomár is fellépett háziállataival,
bernáthegyi kutyával és libával.
Ezek a jószágok szépen
megférnek egymás mellett, nem kutya–macska viszonyról van tehát szó
köztük, hanem barátságról. A sós tengervízben utazó fókák – naponta
húsz kilogramm heringet fogyasztanak el – labdával játszottak a
legfiatalabb korosztály örömére. A Sally és Piccola névre keresztelt
állatok körbeutazták már a világot, és a társulat vezetője szerint
olyan feladatot kapnak Stefitől és Adéltól, mely számukra nem
kényszer, hanem szórakozás.
Az est attrakciója az a
komikus produkció volt, melynek szereplője az egykori kosárlabdázó,
Németh Ágnes. A 202 centiméter magas Ágnest a cirkuszhoz – szó
szerint – a szerelem hívta, hiszen a 157 centiméter magas férje
artista, így négy éve együtt járnak városról városra. Az általuk
előadott, s a Dittmár Roland által összeállított produkció éppen a
köztük lévő különbségre épül. Az egykori kosarazó elmondta: nem
bánta meg a döntést, és ma már nagyon szereti a cirkuszt, a szívéhez
nőtt. Különösen jóleső számára a gyerekek szimpátiája, akik őszintén
és hangosan nyilvánítanak pozitív véleményt.
A hattagú
Jumping Boys csapatának vezetője, Mihalovics Tibor büszke arra a
kereszt alakú ugródeszkára, melyet a világon egyedül ők használnak.
A tízéves gálaműsorra összeállt, ötventagú társulat tagjainak döntő
része magyar akrobata és jégtáncos. A korcsolya alkalomszerű eszköz
volt az előadás idejére átalakított, műjéggel ellátott sportcsarnok
belsejében, de az épületen kívül is várni kell még az igazi
jégpályára.
|
|
|
|
|
| |