Mit játszottak a pásztorfiúk?  Ökrös szekér a szentesi múzeumban Ajánlja a cikket?         | 2003-12-10 | Balázsi Irén Természetes anyagokból készültek a paraszti világba beleszületett gyerekek játékai. Ezekből nyílt néprajzi tárlat a szentesi Koszta József Múzeumban. A múlt század első felének játékai láthatók a tárlókban. Fotó: Tésik Attila Stílszerűen játék is kapcsolódott a szentesi múzeum gyűjteményéből rendezett „Kaszálj nékem búzát, árpát..." című kiállításhoz, amelynek a végén Borsodi Ágnes helybeli pedagógus Szentesi városkerülő elnevezésű társasjátékát sorsolták ki a diákok között. A Petőfi Sándor Általános Iskola két tanulójának, Pászti Alexandrának és Szépe Ádámnak, valamint a Hegedűs László utcában lakó Szabó Ildikónak kedvezett a szerencse a sorsoláskor, hiszen több társukkal együtt ők is helyesen válaszoltak a néprajzi tárlathoz kötődő kérdésekre. Tudták, hogy annak idején az „újszülött csecsemő első fürdővizét napnyugta előtt kellett kiönteni". Ám azzal is tisztában voltak: a régi időkben a keresztanya azt mondta a keresztelőről hazatérve, hogy „pogánykát vittünk, báránykát hoztunk". A múlt század derekáig játszottak a parasztvilágba beleszületett gyerekek azokkal a csupa természetes anyagból készített tárgyakkal, amelyek a Koszta József Múzeum tárlóiban láthatók. Ott vannak a fababák, az ökrös szekér, a villa és a lapát meg az agyagból formált gyümölcsök. A játékkiállítást megnyitó Zsiros Katalin – az ismerői, tisztelői szerint túlságosan szerényen – olyan pedagógusnak nevezte magát, aki néprajzzal is foglalkozik. A tanítványai közül nem kevesen érkeztek a paraszti világból, és még ismerték a régi hagyományokat. A tárlaton látható nagyon egyszerű játékokat Zsiros Katalin megfogalmazásában csak akkor tudjuk igazán értékelni, ha ismerjük a népéletet. A parasztcsaládokban az volt a fő szempont, hogy a gyermekből becsületes, dolgos felnőtt legyen. Ennek ellenére az nem igaz, hogy látástól vakulásig dolgoztatták a szülők a kicsiket. A gyerekek szinte maguktól nőttek bele a paraszti világba. Hároméves korukig az édesanya például úgy kötötte le a gyerekei figyelmét, hogy kenyérsütés közben adott nekik egy kis tésztát, amelyből bármit megformázhattak. A nagyobbacska fiúknak morzsoláskor ott volt a kukoricacsutka, az egyik lett a deres, a másik meg a pej, mert ezt látták a mindennapi életben. A körjátékok a pásztorkodás közben szinte adták magukat: a lányok a libákat őrizték, a fiúk a disznókat s a teheneket. Jó foglalatosságnak bizonyult a „lyukba kanász" is, amelynek az a lényege, hogy egy bottal kergették a lyukba a gyerekek a fagolyót. Bicskával is szívesen játszottak a fiúk, ám hiába volt veszélyes, sohasem sérült meg senki. Akkoriban hamarabb lettek felnőttek a gyermekek, akik nem jártak tánciskolába, diszkókba meg pláne, mégis megtanultak táncolni. Az érdeklődők február közepéig tekinthetik meg a játékkiállítást, amelyet Mód László néprajzkutató rendezett, a kivitelező pedig Vigh László főrestaurátor.