|
Terítéken a szentesi
kórház Vita a tartalékokról a megyei
közgyűlésben
|
|
|
Ajánlja a cikket? |
|
| 2003-11-28 |
Szögi Andrea |
| |
|
A megyei
fenntartású szociális otthonok jövő évi díjemelése és a települések
pályázati önerejéhez biztosított keret bővítése mellett ismét
terítékre került a szentesi kórház csongrádi belosztályának sorsa a
csütörtöki megyei közgyűlésen.
|
|
|
Ötszörösére, azaz 3 millióról 15
millióra javasolta felemelni a megye településeinek pályázati
önerejéhez biztosított alapot a tegnapi közgyűlésen Bodó Imre, a
jobboldali frakció tagja. Az indítvány hosszas vitát eredményezett,
hiszen a fideszes képviselők hangsúlyozták: a megye költségvetésének
mostani adatai szerint 564 millió forintos többletbevétel áll
rendelkezésre.
Ezzel szemben Gazdag János, a pénzügyi
bizottság elnöke elmondta, csak az év végén lehet majd látni,
mekkora összeg lesz a többlet. Amikor pedig ennek felhasználásról
döntenek, biztosan támogatni fogják ezt az elképzelést, így a
javaslatról nem is szavaztak. A megyei fenntartású szakosított
szociális otthonok havi térítési díjának emelése is heves vitát
váltott ki a testületben. Balogh Jánosné fideszes képviselő
javasolta, hogy az átlagosan tervezett 8,5 százalék helyett csupán a
várható infláció mértékével, azaz 5,5 százalékkal emeljék a díjat.
Gazdag János véleménye szerint viszont az idősek életterét a lehető
legjobbá kell tenni, ehhez pedig pénzre van szükség. S mivel a
nyugdíjemelés összesen eléri a 8,5 százalékot, az időseknek
arányaiban nem kerül majd többe az ellátás.
Ismét szóba
került a szentesi kórház csongrádi belgyógyászati részlegének sorsa
is. Baláspiri Csaba, a megyei közgyűlés polgári frakciójának
vezetője szerint, amikor először felmerült az átszervezés, azaz az
osztály Szentesre költöztetése, elsődleges szempont volt a dolgozók
jövője. Azóta viszont szerinte az intézmény vezetésének célja olyan
helyzetbe hozni alkalmazottait, hogy azok maguk mondjanak fel. A
képviselő hangsúlyozta: annak idején a testület csupán arról
döntött, hogy a negyven beteg befogadására alkalmas osztály a
jelenlegi körülmények közt nem működhet tovább. Mostanra viszont a
részleg megszüntetéséről van szó.
A kórház vezetése azonban
továbbra is azt az álláspontot képviseli, hogy a 18 dolgozó
mindegyikét átveszi a szentesi anyaintézmény, ahol egy húszágyas
mozgásszervi rehabilitációs és egy tizenöt ágyas krónikus részleg
várja majd a Csongrádról érkező betegeket. A közgyűlés elfogadta
a jövő évi költségvetési koncepciót, amelyben kiemelt szerepe van a
működési hitel igénybevétele nélküli gazdálkodásnak. A tervek közt a
deszki mellkasi betegségek szakkórházának rekonstrukciója, a
vásárhelyi Kozmutza Flóra-iskola új épületének megépítése, és a
megyei fenntartású kórházak komfortosítása is megtalálható.
Fidesz – gazdaság élénkítés
A
megyének is gesztusértékű lépéseket kell tennie települései
felé. Ezért fontos, hogy a megyei közgyűlés a polgári frakció
javaslatára nemcsak az intézmények, hanem a települések
számára is hozzáférhetővé teszi az 50 millió forintos,
projektelőkészítést finanszírozó alapot – hangsúlyozta Nógrádi
Zoltán, a Fidesz-MPSZ megyei elnöke. Nagy Sándor megyei
képviselő pedig azt javasolta, készüljön el egy operatív
gazdaságfejlesztő program, amely támogatja a gazdasági
társaságok működését, s elősegíti fejlődésüket. Dobó László, a
szegedi Fidesz-frakció vezetője pedig azt mondta: egymilliárd
forintos gazdaságélénkítő programot terjeszt hamarosan a
szegedi közgyűlés elé képviselőcsoportjuk. Ez a kis- és
középvállalkozások közvetett és közvetlen támogatásáról
szól. |
|
|
|
|
|
| |