|
Makói búcsú, rangadóval |
|
|
Ajánlja a cikket? |
|
| 2003-11-22 |
|
| |
|
A Makó
vasárnap 13 órától saját pályáján rangadóval (Mátészalka) fejezi be
az őszi idényt a labdarúgó NB II-ben. A Szentes már szombaton 13
órától Soroksáron túl lesz a záráson.
|
|
|
A legutóbbi mérkőzésig az NB II-es
tabella élén állt a Makó FC labdarúgócsapata. Kazincbarcikán viszont
beleszaladtak a zöld-sárgák egy 4–1-es vereségbe, így kénytelenek
voltak átadni a Gyulának a vezető pozíciót.
– Nem
játszottunk rosszul Barcikán, mégis kikaptunk – magyarázta
Kolozsvári János edző. – Hiába beszéltük meg a meccs előtt, hogy
kontrára rendezkedünk be, de a fiúk még 1–0-ás vezetésünk után is
rohantak előre. Rá is fizettek. Az első tizenhárom találkozónkon
összesen négy gólt kaptunk, most egy meccs alatt szintén négyet. Az
éllovas Gyula majdnem biztos, hogy legyőzi a Karcagot, így nekünk az
őszi második helyünk megtartása a cél. Ehhez a Mátészalka elleni
hazai rangadón már a döntetlen is elég, de mi nem elégszünk meg
ennyivel, győzni szeretnénk az idény utolsó bajnokiján. Bányra három
sárgalapja, míg Bagira lovaglóizom-húzódása miatt nem számíthatok.
Így kezdünk: Czirbus – Sümeghy, Dálnaki, Magyar, Kis K. – Gyenes,
Kazán, Varga, Fábián – Zakar, Hadár.
A Gyula legyőzése óta
eltelt két meccsen alaposan visszaesett a Szentes. Két vereség
következett, az egyik Halason, a másik hazai pályán. A kudarcoknál
viszont sokkal aggasztóbb az a morál, amely most a csapatnál
tapasztalható.
– Három meccsen három kiállítás: Márics,
Pálfi, Erdei – nyilatkozta Bozóki Zoltán, a Szentes trénere. – Ebből
is látszik, hogy pszichésen nagyon nincs rendben nálunk minden. Ezek
egyértelmű jelei a nálunk lévő problémáknak. Ráadásul ha kikapunk
Soroksáron, és a mögöttünk lévők nyernek, akár három helyet is
hátracsúszhatunk. Mivel azonban szoros a mezőny, ebben az esetben
sem kell pánikba esni, hiszen a tavaszi rajton pár fordulón belül
újra a középmezőny elején lehetünk. Bíró megsérült, de a kapus poszt
az egyetlen, amelyikkel elégedett lehetek, így Kolláth megfelelő
helyettes lesz. A végére egy jó hír: Tóth Csabára számíthatok. A
várható kezdő: Kolláth – Keller, Tóth Cs., Gyagya, Fajkusz –
Kerepeczky, Szabó T., Mátyás, Taskovics – Szarvas, Ábel.
A további párosítás: Putnok– BVSC,
Kiskunhalas–Salgótarján, Baktalórántháza–Kazincbarcika,
Orosháza–Vecsés, Kistarcsa–Sátoraljaújhely, Gyula–Karcag.
|
|
|
|
|
| |