|
A polgári frakció
javaslata Szentes: katasztrófa sújtotta övezet?
|
|
|
Ajánlja a cikket? |
|
| 2003-11-21 |
Balázsi Irén |
| |
|
A szentesi
költségvetés forráshiányát nem lehet kigazdálkodni. A polgári
frakció tegnapi tájékoztatóján elhangzott: azt javasolják a város
polgármesterének, hogy nyilváníttassa a várost katasztrófa sújtotta
övezetté a kormánynál.
|
|
|
A szentesi képviselő-testület péntek
délutáni ülésén tárgyalják a város idei költségvetésének alakulását,
valamint a jövő évi büdzsé tervezetét. Ezzel kapcsolatban tartott
sajtótájékoztatót tegnap a polgári frakció. Ennek vezetője, Halmai
László azt hangoztatta: Szentesen is kezdi éreztetni hatását a
„jóléti" rendszerváltás. Működési kiadásokra 2003-ban 4,3 milliárd
forint jutott, míg a jövő évi tervben e címen 4,1 milliárd szerepel.
Halmai szerint a jelenlegi büdzsé forráshiányát nem lehet
kigazdálkodni, s ha ezt is figyelembe veszik, akkor már 400 millió
forint hiányzik a jövő évi költségvetésből. Ez azt jelenti, hogy a
működési költségvetés tíz százalékára lenne még szükség ahhoz, hogy
ugyanolyan feltételekkel kezdődhessen a következő esztendő, mint az
idei.
A büdzsé tervezete alapján a közszférában a reálbér
hatszázalékos csökkenése várható. A lakosságot az adók és a
szolgáltatások tarifájának emelése is sújtja. Halmai László szerint
a forráshiányt csak az önkormányzat vagyonának értékesítésével, a
közintézmények dolgozóinak elbocsátásával és a város eladósításával
lehetne kezelni. A frakcióvezető úgy véli: e három lehetőségen kívül
nincs más út a válságos helyzet megszüntetésére. A jobboldali
összefogás frakciója ezért azt javasolja a polgármesternek: a
Medgyessy-kormány ténykedése következményeként a lakosság
életkörülményeinek romlása miatt kérje, hogy nyilvánítsák Szentest
katasztrófa sújtotta övezetté. Halmai szerint egyébként még nem volt
arra példa, hogy nominálértékben csökkenjen a város költségvetése.
|
|
|
|
|
| |