|
Bány tizenegyesével nyert a Makó
|
|
|
Ajánlja a cikket? |
|
| 2003-11-10 |
Mádi József |
| |
|
Egy győzelemmel és
egy vereséggel zárták az NB II-es fordulót a megyei
labdarúgócsapatok. A Makó Baktalórántházán nyert, míg a Szentes
Kiskunhalason kikapott.
|
|
|
Baktalórántháza–Makó
1–2 (0–1) Baktalórántháza, 300 néző. Vezette: Bukovics.
Baktalórántháza: Petranics – Bognár, Deák, Kiss
G. – Rakóczi, Miskolczi, Illés L., Minyin – Török (Gdovin), Seres
(Komi) – Ádámszky. Edző: Madalina György. Makó:
Kovács K. – Sümeghy, Dálnaki, Magyar, Kis K. – Gyenes, Varga
(Kondacs), Bány, Fábián – Patkós (Brakszatórisz), Hadár (Zakar).
Edző: Kolozsvári János. Gólszerzők: Ádámszky, ill. Patkós, Bány
(11-esből).
Az első tíz perc igen mozgalmas játékot hozott.
A hazaiak négy szöglettel, míg a Makó három szabadrúgással jelezte,
hogy győzni szeretne. A 14. percben Fábián passzolt Hadárhoz, aki
kiugratta Patkóst, a vendégek támadója pedig a kifutó kapus mellett
gurított a hálóba, 0–1. Ezután Fábián lőtt 13 méterről gyengén, majd
Gyenes jobb oldali beadását Fábián az oldalhálóba tüzelte. A másik
oldalon Kovácsnak kétszer akadt fontos dolga, hiszen előbb Minyin
közeli lövését, majd Illés távoli próbálkozását hárította remekül. A
70. percig jól állta a baktai egyenlítési kísérleteket a Makó. Ekkor
azonban egy bedobás után Komihoz került a labda, aki beadott,
Ádámszky pedig Kovács felett átperdítve a kapufa segítségével
egyenlített, 1–1. A 87. percben Zakart Deák fejbe rúgta, a 11-esből
pedig Bány szerencsével megszerezte a győztes gólt, 1–2.
Kolozsvári János: – Aki korán kel, nem
aranyat, hanem három pontot nyer. Nekünk ez a siker most nagyon
fontos volt.
Jók: Petranics, Illés L., Ádámszky, ill. Kovács
K., Dálnaki, Magyar, Hadár, Kis K.
Kiskunhalas–Szentes 1–0 (0–0)
Kiskunhalas, 300 néző. Vezette: Czeglédiné.
Kiskunhalas: Jeszenszky – Várkonyi, Duzmath,
László, Balogh, Minárik – Cseri (Szabó L.), Szigeti – Lukács,
Gyimesi, Sidó. Edző: Schróth Lajos. Szentes:
Bíró – Keller, Kerepeczky, Gyagya, Fajkusz – Mátyás, Tóth Cs., Szabó
T., Pálfi – Szarvas, Ábel. Edző: Bozóki Zoltán. Gólszerző:
Balogh. Kiállítva: Pálfi.
Kiegyenlített játékot hozott
az első félidő, a hajrában inkább vendéghelyzetekkel. A 30. percben
Szabó T. 25 méteres szabadrúgását a kapus megfogta. A 45. percben
Szabó T. szöglete után Gyagya bólintott kapura, a felsőbe tartó
labdát Jeszenszky óriási bravúrral tolta szögletre. Az 50. percben
Pálfi kakaskodott ellenfelével, a partjelző beintésére Czeglédiné
kiállította a szentesit. Ezek után némi mezőnyfölényre tett szert a
Halas. A 67. percben Bíró hárított egy kapu előtti kavarodást követő
lövést. A 74. percben újra tömörülés volt a szentesi kapu előtt,
Balogh pedig a lábak között a hálóba gurított, 1–0. Az utolsó tíz
percben feljebb tolta állásait a Szentes, de gólt szereznie és
egyenlítenie nem sikerült.
Bozóki Zoltán: –
A kiállítás eldöntötte a találkozót.
Jók: Balogh, Szigeti,
Duzmath, ill. Keller, Ábel.
További eredmények:
Soroksár–Mátészalka 2–1, Putnok– Salgótarján 2–1, BVSC–Karcag
2–2, Gyula–Sátoraljaújhely 2–1, Orosháza–Kazincbarcika 0–0,
Kistarcsa–Vecsés.
A bajnokság állása
1. Makó
13 9 3 1 27 – 4 30 2. Gyula 13 8 4 1 20 – 7 28 3. Mátészalka
13 8 3 2 36 – 18 27 4. Orosháza 13 6 5 2 19 – 11 23 5.
Kazincbarcika 13 6 4 3 29 – 22 22 6. Baktalórántháza 13 5 3 5 19
– 10 18 7. Putnok 13 5 3 5 18 – 16 18 8. Kistarcsa 13 5 2 6
13 – 20 17 9. Szentes 13 4 4 5 16 – 13 16 10. Karcag 13 3 6
4 19 – 18 15 11. Vecsés 13 4 2 7 15 – 32 14 12. Soroksár 13
2 7 4 11 – 14 13 13. Salgótarján 13 4 1 8 9 – 21 13 14. BVSC
13 2 6 5 15 – 18 12 15. Kiskunhalas 13 3 2 8 18 – 29 11 16.
Sátoraljaújhely 13 1 3 9 10 – 41 6
|
|
|
|
|
| |