Fél év angyalbőrben  A szentesi laktanyában 238 centi fogyott el tegnap Ajánlja a cikket?         | 2003-11-06 | Bíró Dániel A szentesi laktanyában tegnap 238-an szereltek le. A 2005-re megszűnő sorkatonai szolgálatba egyre kevesebb fiatalt von be a Magyar Honvédség. A mai világban már a fél év is sok időnek számít: Laskó honvéd is, meg budapesti munkahelyén a kollégák is vágták a centit. Leszerelés Szentesen, alkalomra készült pólóval és kitörő örömmel. Fotó: Tésik Attila Százhetvenhét borzasztó hosszú, kínokkal és humorral teli nap után szerdán reggel 238 sorállományú katonát szereltek le a szentesi 37. II. Rákóczi Ferenc Műszaki Dandárnál. A hatékony kapuszolgálat miatt csupán a szabadság mámorától megittasodva várták az öreg bakák a búcsú utolsó perceit. Minden, ami e béklyótól terhes hat hónap kelléke volt: a bakancs, az angyalbőr, a hadtápfelszerelés, a málha egyéb tartozékai a rossz emlékekkel együtt még az örömteli kavalkád előtt a raktároshoz kerültek, a rég áhított „flekó" és az útlevél pedig a helyükre, a civil ruha zsebeibe. – Vasárnap voltunk utoljára kimaradáson, azóta várjuk ezt a pillanatot – mondja a szentesi illetőségű Laskó Gábor, aki a haza szolgálata után Budapestre megy vissza dolgozni. Próbálnám őt és a körülöttünk álló társait faggatni, hogy milyen volt ez a hat hónap, ragadt-e rájuk valami, de nekik már a fel-felmorduló platós ZIL-en jár az eszük. A kocsi a városközpont reggeli forgatagát elkerülve viszi őket a vasútállomásra. Amikor a szentesi lányok kacérságára terelem a szót, kissé megered a nyelvük. Mesélik, hogy ők is arra a Petőfi utcai szórakozóhelyre jártak, ahová öregeik, de a helyi hölgykoszorúból igazából egyikük sem szakított rózsát, inkább az otthoniakban hisznek. Közben előkerülnek a gondosan elkészített leszerelő zászlók, és ahogy telnek a laktanyában eltöltött Leszerelés Szentesen: a katonákat autóval vitték – a városközpontot elkerülve – az állomásra. Fotó: Tésik Attila percek, egyre erőteljesebb a moraj. – Az alapkiképzés alatt, s amíg itt voltak az öregeink, repült az idő, de utána egyre nehezebb lett elviselni az őrtorony magányát – révedezik Laskó honvéd, aki a körletben társaival együtt vágta a centit, de mint mondja, fővárosi munkatársai szolidaritásból hasonlóan cselekedtek. A fiatalember szerint, ha nem is volt mennyei ez a terepszínben eltöltött fél év, a srácok hiányozni fognak, mert csak együtt tudták megemészteni azokat a lenyelhetetlen parancsokat, melyekkel a civil élet nem ostoroz. Mint mindenütt, itt is vannak kivételek. A többség a platón ordítva hiszi az igazát, a 238 bakából hatan azonban maradnak, szerződésesként, angyalbőrben. Ők nem osztoznak a többiek ficánkoló boldogságában. Szűcs István is a szerződéses búvárkodás mellett döntött. A szentesi srác huszonöt éves fejjel a biztos boldogulást választotta, nem csak a stabil állás, hanem a rá váró kihívások tudatában. Amellett, hogy sportszeretetéből fakadó mozgásigényét is kielégítheti, az itt elsajátított rendszerességnek később majd hasznát szeretné venni. – Megváltozik itt az ember – sóhajtja, és elköszönünk. Ő is, én is a választott viseletben megyünk a dolgunkra, közben a „szabadság vándoraival" megrakott ZIL-ek útnak erednek. Helyettük jönnek a kopaszok. Évről évre egyre kevesebben. A laktanya adatai szerint ciklusonként 20-30 sorkatonával fokozatosan csökken a létszám. 2005-re megszűnik a sorállomány, a centivágás, elhal a frappáns leszerelő zászlók hagyománya. Oda egy ünnep.