|
Püspöki áldás a szentesi református iskolára
|
|
|
Ajánlja a cikket? |
|
| 2003-10-30 |
Balázs Edit |
| |
|
Hálaadó
istentiszteletet tartott a szentesi Kiss Bálint Református Általános
Iskola tegnap délután abból az alkalomból, hogy tíz évvel ezelőtt
kapta vissza az egyház a jogos jussát, és újrakezdődhetett az
oktatás.
|
|
|
|
Bölcskei Gusztáv református püspök apáca
nagynénjét idézte Szentesen. Fotó: Vidovics Ferenc
| A rendszerváltozást követő első
ciklusban indulhatott újra Szentesen a református oktatás, amikor az
egyház birtokba vehette a régi tulajdonát. A tíz esztendeje történt
jeles eseményre hálaadó istentiszteleten emlékezett tegnap délután a
Kiss Bálint Református Általános Iskola közössége a római katolikus
templomban. Kovách Péter református lelkipásztor hálát is mondott
Veréb László plébánosnak, hogy rendelkezésükre bocsátották a Szent
Anna-templomot. Azért kérték tőlük ezt a szívességet, mert a
református nagytemplom felújítása nem fejeződött be a vállalt
határidőre. Veréb László úgy fogalmazott: elmúlt már az az idő,
amikor távolságot kellett tartania a két felekezetnek.
Most az ökumenizmus jegyében azt keresik, mi a közös bennük
és hogyan tudják egymást segíteni.
|
Csendesen ünnepelték a református oktatás
újraindításának 10. évfordulóját. Fotó: Vidovics Ferenc
| A szertartás résztvevőire
áldást kérő Bölcskei Gusztáv, a magyarországi református egyház
zsinatának lelkészi elnöke, a tiszántúli református egyházkerület
püspöke beszédében a nagynénjét idézte, aki római katolikus apáca
volt. Ha neki azt mondta volna a püspök annak idején, hogy eljön még
az idő, amikor újra megnyílnak az egyházi iskolák, csak mosolygott
volna a kedves rokona. Azon a gondolaton meg egyenesen kacagott
volna a nagynéni, hogy egyszer bekövetkezik az alkalom: egy
református püspök a reformáció évfordulójának közeledtével katolikus
templomban hirdet igét. Bevallotta Bölcskei Gusztáv, ő sem mert
ilyesmire gondolni.
Ám öröm számukra, hogy a szentesi
református iskola az elsők között lett a „kistestvére" a debreceni
kollégiumnak. Karikó-Tóth Tibor igazgató vezetésével „tapintatos
szeretettel" figyelnek a tanulókra, ezért másfélszer több diákja van
most az intézménynek, mint tíz évvel ezelőtt. Bölcskei Gusztáv
elárulta, jó jel, hogy nagyon sokat nem tud a szentesi iskoláról. Ez
azt jelenti számára, hogy nincs baj. Mint mondta: a növekedéshez nem
kell zaj.
|
|
|
|
|
| |