|
Bács-Kiskun, Békés és Csongrád megyei résztvevőknek szerveztek
tegnap egészségügyi konferenciát a Magyar Vöröskereszt Országos
Titkársága felkérésére Szentesen. Gyékiss Emil, a humanitárius
szervezet helyettes főtitkára lapunk érdeklődésére elmondta: a
Csongrád megyei vöröskeresztesek munkájának elismeréseként
választották a Kurca-parti települést a szakmai tanácskozás
helyszínéül, ahol a Johan Béla nevű nemzeti programból adódó
feladatokat beszélték meg az egészségügy, a tisztiorvosi szolgálat
és a vöröskereszt illetékes szakemberei.
Az egészség évtizede jegyében kidolgozott tervet – mint
elhangzott – csak akkor lehet teljesíteni, ha összefognak a
különböző területek képviselői a betegségek megelőzésére. Ebben
oroszlánrészt vállalhat a vöröskereszt, amelynek a legkisebb
településeken is vannak segítői. Kerek Judit, az Országos
Egészségfejlesztési Intézet főosztályvezetője kitért arra, hogy
népegészségügyi koncepciók mindig voltak, ám azokat évtizedek óta
nem sikerült megvalósítani. A vöröskereszt aktivistái nélkül megint
csak írott malaszt maradna az egyébként szépen kidolgozott nemzeti
program.
Szűcs Lajos alpolgármester azt említette, hogy a
szentesi önkormányzat minden segítséget megad a szakembereknek annak
érdekében, hogy a lakosság átlagéletkora – a tervben megfogalmazott
– három évvel emelkedjen tíz esztendő alatt.
Dr. Molnár
Gyula, a vöröskereszt országos alelnöke elmondta: a nemzeti
programban megfogalmazott nőgyógyászati szűrővizsgálatok technikai
háttere adott, a pénzügyi feltételek ellenben még hiányosak.
Elhangzott: az anyagiak megteremtése érdekében jó pályázatokra van
szükség, és lobbizni is kell a pályamunkák pozitív elbírálásáért. Az
alelnök kitért arra, hogy a humanitárius szervezet a brit nagykövet
segítségével már jutott anyagi támogatáshoz, amely összegből
tanfolyamot szerveztek azért, hogy megállítsák a kedvezőtlen
népegészségügyi folyamatokat. Az viszont kétségtelen: egyetlen
kormányzati ciklus alatt nem lehet megvalósítani a nemzeti programot
a betegségek megelőzése érdekében. Dr. Nagyné dr. Molnár
Gyöngyi, a tisztiorvosi szolgálat megyei intézetének munkatársa azt
is említette: Csongrád megyében 290 civil szervezetet kerestek meg,
hogy a szakembereket segítsék a lakosság egészségi állapotának
feltérképezésében és az emberek meggyőzésében.
|