|
A megyés püspök
felszentelte Eperjes templomát Összefogásból született
|
|
|
Ajánlja a cikket?
|
|
| 2003-10-20 |
Blahó Gabriella |
| |
|
Eperjes községben vasárnap délelőtt megtartották az első
istentiszteletet, miután Gyulay Endre püspök szombaton felszentelte
a falu első templomát. A soha vissza nem térő alkalomra csaknem
hatszáz hívő jelent a megye és az ország minden részéből.
|
|
|
|
Az istentisztelet fontos esemény volt a falu
életében. Fotó: Tésik
Attila. | Tizenkét esztendőt vártak az
eperjesiek arra, hogy templom épüljön falujukban. Az egykori
uradalmi birtokot korábban másként nevezték, később lett önálló a
település, melynek lakói először a világháború után szerettek volna
maguknak templomot építeni. A politikai környezet miatt
kezdeményezésük kudarcra volt ítélve, 1991-ben azonban úgy tűnt:
templom épülhet Eperjesen. A falu akkori polgármestere, Horváth
Ferenc és az által vezetett testület hozta létre a Sóvárgás a Szent
Hajlék Után Alapítványt. Az ügyet Kollár János jelenlegi
polgármester eredményesen képviselte.
A templomszentelésre
mintegy hatszáz hívő jelent meg. Szombaton az éles napfényben,
de hűvös októberi levegőben a templomból kirekedtek képernyőkön
követhették a benn folyó liturgiát. A katolikus szentelést végző
megyés püspök, Gyulay Endre reméli, hogy a hitben megerősödött
eperjesiek számára, akik maguk akartak maguknak templomot, valódi
közösségi hely lesz a szent hajlék. Úgy véli, a templombelső
alkalmas minden olyan rendezvény, művészeti esemény megtartására is,
mely a kereszténység szellemével azonos, a „templom levegőjével nem
ellentétes". Szujó Antal eperjesi plébános ifjúsági közösség
létrehozását tervezi, s minden vasárnapon tart istentiszteletet.
A szentelő liturgiát követően evangélikus és református
lelkészek is szóltak, s a templomban beszélt Szűcs László tanár is,
aki ötvenhatban a helyi nemzetőrség parancsnoka volt. A templom
teljes befejezéséhez adományokat kért az egyház, miközben a
támogatók mindegyikének neve elhangzott.
Eperjesen szombaton
köszöntő üzenet fogadta az érkező püspököt, a híveket, s egy tál
meleg étellel kínálták meg a falu vendégeit. Szívélyes, baráti hang
járt mindenkinek, aki fontosnak vagy érdemesnek tartotta, hogy jelen
legyen ezen az eseményen. Takács János építészmérnök otthonos
templomot tervezett. A községben negyven esztendeje tanító Bugyi
Péterné úgy gondolja, végre a vele egykorúaknak is módjuk nyílik
arra, hogy magukba szívják azt a tudást, amit a gyerekek a
hittanórákon. Németh Jánosné önkormányzati dolgozó szerint a
vasárnapi istentisztelet megadhatja azt a lelki nyugalmat, ami a
heti munka végén és az új kezdetén eddig hiányzott.
A néhány
száz lelket számláló településen, Eperjesen az utóbbi évek
legnagyobb eseménye volt a szombati. A mintegy két órán át tartó
liturgia végén a hithű katolikusok kezet nyújtottak egymásnak,
közben azt mondták: békesség. Az emelkedett pillanatok után ki-ki
elindult haza. Eperjes ugyanazt a képet mutatta, mint néhány évvel
ezelőtt, egyetlen különbséggel: e falunak már van temploma.
|
|
|
|
|
| |