A
megyehatárszéli hétszáz lelkes település lakóinak száma ma várhatóan
átmenetileg megkétszereződik. Több, mint hatszázan járultak hozzá a
templom építéséhez, és a község elöljárói valamennyi adományozót
meghívták a jeles napra.
Ma szentelik fel az új templomot. DV-fotó
Eperjes maga akarta a templomot. A
katolikus egyház akkor állt a kezdeményezés mellé, s vállalt
jelentős anyagi áldozatot, amikor az önálló akarat a megvalósuláshoz
kevésnek bizonyult. A falu belterületén mindössze ötszázan élnek, a
település gazdasági erejét meghaladta a terv. Kollár János
polgármester elmondta: ha jártában-keltében szóba hozta kis
falujának elképzelését, szinte mindenhol megértésre és támogatásra
talált. Az egyház segítségnyújtása és a község képviselete végül
meghozta az eredményt: felépült Eperjes temploma.
A Sóvárgás
a Szent Hajlék Után Alapítvány számlájára befolyt összegek feladói
mind meghívót kaptak a mai alkalomra. Közöttük természetesen sokan
vannak Csongrád megyeiek, de az ország legkülönfélébb városaiból is,
ismeretlenek. A polgármester szerint vallási elkötelezettség vagy
szimpátia indíthatta a távoli barátokat az adakozásra.
Az
eperjesi templomért adtak jótékonysági koncertet a nemzeti
szimfonikusok Kocsis Zoltán vezényletével januárban Budapesten, de
áldozott a templomra a csongrádi piroskavárosi plébánia is: Nagy
Nándor atya adományozta a templom egyik leglényegesebb elemét, a
harangot. A megyehatáron túlról is érkezett segítség: a szarvasi
Vas- és Fémipari Kft.-nek köszönhető a templomhajóban például a
csillár. A faluban várakozásteli a hangulat, ugyanakkor a
bizonyosság élménye tölti el az eperjesieket. Az általános iskola
igazgatója, Csombóné Szaniszló Margit úgy fogalmazott: sokáig olyan
távolinak, lehetetlennek tűnt, hogy egyszer valóban felépüljön a
templom, s lám, mégis megtörtént.
Gyulay Endre megyés püspök
szerint az a tény, hogy az eperjesiek maguk akarták a templomot,
önmagában üzenetértékű. Ez a templom a falu lakói előtt nem
dekoráció, hanem hirdeti, hogy Krisztus itt élt a Földön, s az
általa elérhető kegyelmi erő megnyilvánul ma is. A püspök úgy
gondolja, a vasárnapi istentisztelet adta csend erőt ad a következő
heti munkához, mellyel a falubeliek kenyerüket keresik. Gyulay
egyházmegye-vezetőként eltöltött elmúlt tizenhét évében hét
templomot szentelt fel. A hetvenhárom esztendős püspök viszont már a
következő szent hajlékra gondol: Újszegeden szeretne templomot
emelni. Mint mondta, nem elsősorban kövekben, hanem lelkekben
építkezik az egyház. A mai szentmisén jelen lesznek a világi és
egyházi meghívottak, az ünnep pedig feltehetően a kis falu
történetének egyik legjelentősebb dátuma lesz.