|
Reménykedő Szentes |
|
|
Ajánlja a cikket? |
|
| 2003-10-17 |
Szélpál László |
| |
|
A férfi
vízilabda OB I harmadik fordulójában nehéz mérkőzés vár a két
Csongrád megyei csapatra. A Legrand-Szentesi VK az FTC-t fogadja,
míg a Szeged Beton VE a Honvéd otthonában száll medencébe. A
találkozók szombaton 18 órakor kezdődnek.
|
|
|
Szentesen nem titkolják, bizakodva
várják a Fradi elleni 4x7 percet. Optimizmusukat a Honvéd elleni
elmúlt fordulóban nyújtott jó teljesítmény táplálja.
–
Elégedett voltam a bajnokkal szemben produkált játékunkkal – mondta
Komlósi János, a Legrand edzője. – Három negyeden át partiban
voltunk Birosékkal, akik a záró hét percben kíméletlenül
kihasználták apró figyelmetlenségeinket. Amennyiben sikerülne
megismételni az akkor mutatott teljesítményünket, lehet
keresnivalónk az FTC ellen. Ha jól kijön a lépés és szerencsénk
lesz, nem tartom elképzelhetetlennek a pontszerzést. Sok múlik azon,
miként sikerül majd semlegesíteni az exszentesi centert, Tóth
Lászlót.
A meccset már sátortető alatt játsszák a csapatok;
Berki Andrásék ma edzenek először benne.
– Kedden és szerdán
a vásárhelyi fedett uszodában tréningeztünk, csütörtökön pedig
Szolnokon kétkapuztunk – folytatta a tréner. – Jó hír, hogy egyetlen
korábbi sérültünk, Szénászki Zsolt válla sokat javult, hétfő óta a
csapattal gyakorol, remélem, holnap is számíthatok rá.
A
Szeged Beton VE természetesen az esélytelenek nyugalmával készül a
címvédő Domino-BHSE elleni vízicsatára.
– Fiatal, alakuló
együttesünknek remek erőfelmérő lesz a szombati ütközet – magyarázta
Horváth Viktor edző. – Nem vagyunk könnyű helyzetben, mert a jövő
hét végén következik a LEN-kupa csoportmeccs, emellett a
bajnokságban is illene produkálni, mindeközben pedig még csapatot is
kell építeni. A Honvéd ellen természetesen nem táplálhatunk vérmes
reményeket, Váriékkal szemben egyetlen célunk lehet csak: minél
jobban megnehezíteni a dolgukat.
|
|
|
|
|
| |