|
A félegyházi Nagy Sándor
aranykora Száztizenketten vágtak neki a Csongrád – Szentesi
távnak
|
|
|
Ajánlja a cikket? |
|
| 2003-10-13 |
Bíró Dániel |
| |
|
Száztizenketten futottak a gáton Csongrád és Szentes
között szombaton. Az abszolút győztes Nagy Sándor tavalyi bronzérmét
váltotta aranyra.
|
|
|
|
Száztieketten vágtak neki a tizenhárom
kilométeres távnak. Fotó: Vidovics Ferenc
| A tavalyi mezőnynél kevesebben,
nyolc korcsoportban 112-en választották szombat déli időtöltésüknek
a gátfutást, amit Csongrád és Szentes között hetedik alkalommal
rendeztek meg. Petrity Rudolf, a viadal egyik szervezője elmondta,
idén – négy vajdasági futónak köszönhetően – nemzetközivé bővült
verseny. A csongrádi Kossuth tér volt a rajt színhelye, ahol a 11
órás start előtt Ternai László, a sportbizottság elnöke mondott
buzdító szavakat.
A legjobbak már a Körös-toroki feljárónál
elhúztak a mezőnytől. A fél távot jelentő Tisza-hídnál már
körvonalazódott a végső befutó, a későbbi dobogósok több perces
előnnyel és némi frissítővel lódultak neki a hátralévő hat és fél
kilométernek. A ligeti cél előtt már eldőlt, hogy a hajrát jobban
bíró kiskunfélegyházi Nagy Sándor lesz a verseny győztese 43 perces
idejével, mögötte Barna László, majd Domján Ferenc futott be célba.
A nőknél Molnár Éva csongrádi versenyző teljesítette elsőként a 13
kilométeres távot, őt Borda Éva és Móricz Krisztina követte az
abszolút versenyben.
A Fornetti Kupa öt versenyének
egyikeként megrendezett gátfutás győztese, Nagy Sándor több éves
bronz- és ezüstkorszak után állhatott a dobogó tetejére, s diadala
ellenére sem volt elégedett időeredményével. Ötvenhárom év volt a
legfiatalabb és a legidősebb futó közötti korkülönbség, de a több
mint félévszázados differencia ellenére az alig tízesztendős Pozsár
Norberthez hasonlóan Gálfi László is sikeresen teljesítette a távot.
A kétórás verseny eredményhirdetésénél minden induló pólót
kapott, a nyolc korcsoportba sorolt mezőny dobogós helyezettjeit
pedig kupával és érmekkel jutalmazta a rendező Klauzál Diáksport
Egyesület.
|
|
|
|
|
| |