Értesítette szüleit az eltűnt lány Ajánlja a cikket?         | 2003-10-11 | Bakos András Fölvette a kapcsolatot szüleivel, de még nem tért haza a tizenhat éves csongrádi Busa Eszter, akit szeptember 28. óta vár a családja. Eszter édesapja, Busa Tamás operaénekes is reménykedik, a rendőrség segítségével mielőbb megtalálják lányát. Mint lapunkban megírtuk, a fiatal lány szeptember 26-án Szentesről Budapestre utazott, és édesanyját SMS-ben arról értesítette, hogy az este hatkor Budapestről induló vonattal érkezik haza. A vonat meg is érkezett kilenckor Csongrádra, Eszter azonban nem volt rajta. Családja hiába próbálta elérni, napokig nem adott életjelet magáról. A sajtóközleményt, amely Eszter adatait közölte, e héten szerdán küldte el a médiához a megyei kapitányság, a keresés már eltűnése óta folyik. Keller László alezredes, a Csongrádi Rendőrkapitányság bűnügyi osztályának vezetője kérdésünkre elmondta, a kereséssel jár az is, hogy ha a kezdeti lépések nem vezetnek eredményre, és a szóba jöhető helyek egyikén sem sikerült megtalálni az eltűntet, a sajtó segítségét is kérik, és gyakran ez is segít. Ám ennél sokkal fontosabb, hogy a különböző helyeken igazoltató rendőrök tudnak az eltűnt adatairól. Eszter esetében a lapunkban közölt fénykép másolatai is kéznél vannak. Az alezredes elmondta: minden ilyen esetet komolyan vesznek, akár fiatal korúról van szó, akár felnőttről. Míg a felnőttnek joga van ahhoz, hogy elrejtőzzön, miután értesítette a rendőrséget arról, hogy életben van, a fiatalkorú ezt nem teheti meg. Ám bármelyik korosztályhoz is tartozzon az eltűnt, a rendőröknek meg kell győződniük arról, hogy nem vált-e az eltűnt bűncselekmény áldozatává. Keller Zoltán azt mondta, az, hogy a lány értesítette a szüleit, segítette a munkájukat. Reménykedik a lány édesapja, Busa Tamás operaénekes is, akit telefonon sikerült elérnünk tegnap. A csellengők lélektanával foglalkozó szakemberek szerint nem ritka, hogy tizenéves lányok és fiúk – függetlenül attól, milyen körülmények között, s milyen értékrend szerint él a család – úgy döntenek, szó nélkül elmennek otthonról. Ez életkori sajátosság. Azt képzelik, hogy felnőttek, és úgy hiszik, vállalni tudják tetteikért a felelősséget. Aztán amikor hazatérnek, csak csodálkoznak, hogy milyen nagy fájdalmat okoztak, milyen sokan hiányolták őket.