|
A Tanettel közösen pályázik a város
E-ügyintézésre készülnek a csongrádi
hivatalban
|
|
|
Ajánlja a cikket? |
|
| 2003-10-11 |
Bálint Gyula György |
| |
|
Csongrád
önkormányzata a városi könyvtárral és egy szentesi céggel közösen
pályázik az informatikai minisztériumhoz. A cél: bővíteni az
elektronikus ügyintézés lehetőségeit a hivatalban.
|
|
|
A csongrádi önkormányzati
képviselő-testület – legutóbbi rendkívüli ülésén – fölhatalmazta a
polgármestert, hogy az információs társadalom megvalósulását
elősegítő technológiai megoldások kialakítására nyújtson be
pályázatot az Informatikai és Hírközlési Minisztériumhoz.
Csongrád tavaly három pályázatot készített és adott be, így
próbált támogatást szerezni az informatikai fejlesztés
meggyorsítására. A jelenlegi pályázat magában foglalja a szükséges
hálózatfejlesztés tervét, amely az önkormányzati űrlapok
elektronikus úton történő kitöltéséről-intézéséről, az intranet
kiépítéséről és a honlap modernizációjáról szól. A megszabott
feltételek kedvezőek, a támogatás mértéke akár száz százalék is
lehetne. Ám a korábbi tapasztalatok szerint az önrésszel pályázók
általában előnyt szoktak élvezni a bírálat során.
A
pályázaton való részvételre konzorciumot hozott létre Csongrád Város
Önkormányzata, a csongrádi Csemegi Károly Könyvtár és Információs
Központ és a szentesi Tanet Kft. Koordinátor: Bedő Tamás csongrádi
polgármester, a konzorcium tagjai: Horváth Varga Margit
könyvtárigazgató és Tari János (Tanet). A konzorciális szerződés
szerint a 10 százalékos önrész biztosítását a kft. vállalja.
|
|
|
|
|
| |