|
A tetemes forráshiány és
a Mónika-fillérek Több mint egymilliárdot kértek a megye
települései
|
|
|
Ajánlja a cikket? |
|
| 2003-10-07 |
Bakos András |
| |
|
Szentes,
Csongrád és Makó önkormányzatának is takarékoskodnia kell – igaz,
nem egyformán – ahhoz, hogy a forráshiányos költségvetés ellenére
működjön minden intézmény. Kiderült: nem az önkormányza- tok
pályázatírói a hibásak amiatt, hogy egyik város sem kapott az önhiki
alapjából.
|
|
|
A hatvan Csongrád megyei helyhatóság
közül az idén, az első félévben negyvenhat pályázott a forráshiányos
önkormányzatok számára fönntartott alapra. A városok, községek
összesen 1 milliárd 145 millió 147 ezer forintot igényeltek volna,
de ez az összeg az egyeztetések, szűrők után 567 millió 708 ezer
forintra olvadt. Nyolc önkormányzatot a Pénzügyminisztérium
végül nem talált forráshiányosnak – áll abban a tájékoztatóban,
amely a Magyar Államkincstár Csongrád Megyei Területi
Igazgatóságának munkájáról szól.
Az igazgatóság vezetője,
Siket Judit igazgató a megyei közgyűlés legutóbbi ülésén számolt be
a nemrégen még TÁH-nak nevezett intézmény tevékenységéről. Azt
mondta, valóban jó kapcsolatokat ápolnak a helyi önkormányzatokkal,
amit jelez az is, hogy előfordulhatott volna elvileg konfliktus az
igazgatóság ellenőrző funkciója miatt, de eddig mindegyik
önkormányzatnál figyelembe vették kérésüket, javaslataikat. Az
ülésen Vincze László országgyűlési és megyei képviselő megkérdezte,
vajon mi miatt alakult úgy, hogy Csongrád, Makó és Szentes
önkormányzata is hiába pályázott, egyik helyhatóság sem nyert
támogatást forráshiánya enyhítésére az önhiki révén.
Vajon az
önkormányzatok hibáztak a pályázat elkészítésekor? A képviselő és az
igazgatónő párbeszédéből kiderült: nem az önkormányzatok hibáztak,
és nem is az igazgatóság, amely támogató javaslattal küldte tovább a
pályázatokat. Az történt, hogy módosították az önhikis pályázat
feltételeit, de erről elfelejtették értesíteni az igazgatóságot és
az önkormányzatokat.
Szentes önkormányzata – mint megtudtuk
– mintegy kétszázötvenmilliós forráshiányt állapított meg.
Félegyháziné Somogyi Éva, a szentesi testület pénzügyi bizottságának
elnöke azt mondta kérdésünkre, az önkormányzat kapott „néhány millió
forintot" a Belügyminisztériumtól, utólag, a fönnmaradó összeget
azonban ki kell gazdálkodnia. Ezért eldöntötték: a tartalékban
maradt összegek fölhasználására mindenütt terv készül.
A
város ismét beadta a pályázatát. Csongrád önkormányzata is kapott az
önkormányzati szlengben „Mónika-filléreknek" nevezett
belügyminiszteri alapból 6 millió forintot, ez azonban nem fedezte a
forráshiányt, ami 96 millió forint. Bedő Tamás polgármestertől
megtudtuk, van remény arra, hogy további összeget nyerjenek, mert
ismét föltöltötték a belügyminiszter alapját. E következő összegtől
függ, mennyi működési hitelt kell fölvennie a városi
önkormányzatnak. Makóra 30 millió forint gurult a
Mónika-fillérekből. Bánfi Margit jegyző kérdésünkre elmondta,
jelenleg is van 30 millió 872 ezer forintos forráshiányuk, ami a
második félévre értendő.
Gazdag János, a megyei közgyűlés
pénzügyi bizottságának makói elnöke azt mondta, nem sportszerű, hogy
a fideszesek az elutasított önhikis pályázatok miatt az MSZP-t
bántják, mivel azt a szoftvert, amely, úgymond, leegyszerűsítette a
minisztériumban a pályázatot elbírálók munkáját, az előző kormány
idején állították be. Épp e gépies döntési mechanizmus miatt
teremtették meg a Belügyminisztériumban a Mónika-fillérek alapját.
|
|
|
|
|
| |