|
Szórakoztatókomplexum
épül Szentesen A tulajdonos nem beszél a terveiről, míg nincs kész a
ház
|
|
|
Ajánlja a cikket? |
|
| 2003-10-06 |
Blahó Gabriella |
| |
|
Ötszáz
négyzetméter alapterületű szórakozóhely épül Szentes belvárosában. A
létesítmény megálmodója és tulajdonosa, Kertész Péter egyelőre nem
akar beszélni a terveiről.
|
|
|
|
Az új belvárosi épületben a tervek szerint
étterem és bowlingpálya is lesz. Fotó: Tésik Attila
| Az épülő komplexum közvetlen
szomszédságában lévő elektronikai szaküzlet vezetője, Kertész Péter
bővíti vállalkozását. A tulajdonos lapunknak úgy nyilatkozott: csak
akkor beszél az általa megálmodott komplexumról, ha kész lesz,
„hiszen addig annyi minden történhet".
Az utóbbi időben
erőteljes lendületet vett az építkezés, melyre a polgármesteri
hivatal műszaki osztályán tavaly októberben adták meg az engedélyt.
A háromszintű, 1370 négyzetméter alapterületű szórakozóhely
funkcióját úgy alakították ki, hogy létező igényeknek feleljen meg.
Eszerint a pincében sportolni lehet majd, mivel itt két
bowlingpályát alakítanak ki. A földszinten étterem létesül, melyben
egyszerre százan étkezhetnek. A hozzá tartozó konyhát az első
emeleten alakítják ki, ahol billiárdszalon is lesz, a tulajdonos
tervei szerint.
Mint Lajos István műszaki tanácsostól
megtudtuk, az építőnek figyelembe kellett vennie a tervezés során
műemlékvédelmi szempontokat is, hiszen a szórakozóhely a református
nagytemplom környezetébe tartozik, ezért a homlokzat kialakításával
kapcsolatban az illetékes felügyelőség fölsorolta elvárásait. A
város legfrekventáltabb helyén épülő komplexum értéke szakértők
szerint a mai lakásárakat alapul véve minimum nyolcvanmillió forint,
ezt az összeget pedig emeli a szórakozóhely többféle rendeltetése.
|
|
|
|
|
| |