|
Túljelentkezés |
|
|
Ajánlja a cikket? |
|
| 2003-09-30 |
Blahó Gabriella |
| |
|
Tíz év óta
először nyílt lehetőségük a mágocsiaknak arra, hogy lakóhelyükön
vállaljanak munkát. A csökkent munkaképességűeket foglalkoztató
üzembe nyolcvanhatan jelentkeztek, de csak harmincan kaphattak
állást.
|
|
|
Nagymágocson a régi iskolaépületbe
költözött a Szegedi Fonalfeldolgozó Rt.. Az üzemben szabászati
hulladék bontásával foglalkoznak a dolgozók. Reggel hattól vagy
nyolctól délig tart a műszak, melyben az ötven százalék felett
leszázalékoltak egyszerre ketten dolgoznak együtt, elsősorban
„matriotartás” és „csévézés” a feladatuk. A munka könnyű, szívesen
végzik a falubeli asszonyok. Juhász Istvánné Erzsike néni azt
mondta, itt elfelejtik bajaikat, betegségeiket. Földvári Ferencné
Julika néni hozzátette: azért van nagy szükség az itt megkereshető
kevés pénzre, mert a gyógyszer nagyon drága. Havonta
húsz-harmincötezer forinttal tudják kiegészíteni a leszázalékoltak
járadékát, s faluhelyen ez hatalmas összegnek számít – mondta Sándor
Istvánné, az üzem vezetője.
A falu polgármestere, Czabarka
János úgy tudja, a nagymágocsiaknak mindössze tíz százaléka talált
magának helyben munkát. A háromszázötven munkavállalónak jelentős
része a kastélyotthonban dolgozik, az állások döntő hányada
közalkalmazotti státussal jár. Tíz év óta először fordult elő, hogy
új munkahely létesült a faluban. Az itt élők fele nyugdíjas korú, s
egy részük a környező településekre, többek között Szentesre,
Orosházára utazik naponta.
A polgármester szerint az itt élő
leszázalékoltak száma alapján lehetőség van arra, hogy újabb üzemek
létesüljenek, vagy pedig a jelenlegi bővüljön, hiszen a harminc
meghirdetett állásra nyolcvanhatan jelentkeztek. Abonyi János, a
község rehabilitációs munkatársa elmondta: várhatóan januártól
tizenöt fővel gyarapodhat a foglalkoztatottak száma.
A
munkaerő-piaci információk birtokában elmondható: a községben a
legtöbb munkát és jövedelmet még mindig a napszám jelenti, ebben a
kategóriában viszont nem minden esetben legális foglalkoztatásról
van szó. A mezőgazdasági munka idényjellegű, ezért az alkalmi
munkából származó kereset is esetleges.
Nagymágocs a
megyében az egyetlen olyan település, ahol a munkát adó
vállalkozásoknak nem kell helyi iparűzési adót fizetniük. Az
elöregedett népességű községben a nyugdíjasok mellett nagyon sok
olyan polgár él, aki csak a fonalmentő üzemben vállalhat munkát. A
számadatok ismeretében talán nem meglepő, miért is hallani
köszönésképpen a falu főutcáján a „jó napot” mellett gyakran azt,
hogy „jó egészséget”.
|
|
|
|
|
| |